Ugyanakkor fontos hozzátennem, hogy

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

Ha van egy hosszú listája valakinek a negatív dolgairól, és azon rajta van az, hogy kritizálják, az gyorsan radírozza ki azt a pontot, és alaposan gondolja át a dolgokat.

Ha csinálsz valamit, akkor a legnagyobb segítség amit kaphatsz, ha kritizálnak. Komolyan. Elsőre valami negatív dolognak hangzik, pedig segítség. Megmondják neked, hogy mit csinálj, mit ne csinálj, ha végeredményben valami jobbat szeretnél.

Elsőként fizetnék be arra a szolgáltatásra, ahol minden egyes alkalommal, amikor valamit elhibázok, valami hülyeséget mondok, akkor valaki szólna. A blog az elvileg egy ici-picit jó erre. (Most hülyeséget írok? Fog szólni valaki? Párszor már kaptam választ ezekre a kérdésekre, most így utólag is köszi. Most fog vajon valaki válaszolni?)

Szeretném, ha tőlem hallotok valami kritikát, azt is valahogy ennek fényében értelmeznétek. Sajnos túl sokszor van az az érzésem, hogy az egészből csak sértődés lesz. Ha csak ezt sikerült elérnem, akkor komolyat hibáztam, elnézést kérek.

Jajj, nem megy! (Megint szervezés)

Kicsit kezdem kellemetlenül érezni magam, lassan már csak én vagyok az, aki nem ír valami panaszos hangvételű blogbejegyzést arról, hogy nem megy neki valami. De én szándékosan máshogy próbálok a dolgokhoz hozzáállni.

Az a pillanat nekem is megvolt, amikorvalami – aminek részt vettem a szervezésében, amiből valami jót szerettem volna én is kihozni – igencsak zátonyra futott. Már akkor se csak azt próbáltam leírni, hogy jajj!, hanem valamennyire végiggondoltam a dolgokat, kicsit általánosítottam a problémát, és szerintem egy hasznos következtetésre jutottam: ha valamit csinálunk, akkor ne fejjel a falnak induljunk neki, hanem legyen egy koncepciónk (tervünk, na).

Most úgy látom, hogy a szervezésnek egy kicsit más arcával van baja sokaknak (és még lesz is, hajjaj); úgyhogy közzéteszem azt a listát, amit még szeptemberben írtam össze arról, hogy “hogyan kell szervezni”.

Hogyan szervezzünk?

Kell egy főszervező. Ha van, akkor négy problémát már megoldottunk.

  • Egyrészt haladni fog a szervezés, mert a főszervező személyesen felelős azért, hogy haladjon a szervezés. Ha ez nincs, akkor senki nem fogja felelősnek érezni magát azért, hogy haladjanak a dolgok, és közben csak az idő telik.
  • Főszervezővel sokkal könnyebb döntéseket hozni. A főszervező kezében vannak a döntések, övé az utolsó szó. Nincsenek hetekig tartó viták.
    – Fog olyan döntéseket hozni, amivel nem ért mindenki egyet?
    – Persze, de akárhogyan is hozunk döntéseket, ez a probléma ott lesz.
    – Fog „rossz” döntéseket hozni, amivel az osztály nagy része nem ért egyet?
    – Buta kérdés. Ha jól választunk főszervezőt, akkor nem lesz teljesen önfejű, hallgatni fog az okos szóra.
  • „Hatalmat” is adunk a felelősség mellé a főszervezőnek. Az eredmény, hogy a munka nem fog állni amiatt, mert valamit senki se akar megcsinálni.
  • Negyedrészt főszervezőt sokkal egyszerűbb választani, mint egy osztálynak kitalálnia a programot. Ha valamin egy egész osztály egyszerre dolgozik, abból csak káosz lesz. [Lásd: a színdarab, mint állatorvosi ló; ezért hivatkozok arra és az abból levont következtetéseimre.]

***

Ezzel nyilván nem adtam egzakt megoldást senkinek (eredetileg eleve csak magamnak jegyeztem föl pár dolgot, de úgy gondoltam, fölösleges lenne közzétenni), de akit érdekel, az ahelyett, hogy csak emésztené magát, vonjon le következtetéseket, és megoldásokat keressen.

“Az a gyanús, ami nem gyanús”

— hogyan lehet felismerni, hogy vírusos a gépünk.

Ha a vírusokat fogom húzni számtech szóbelin, Pelikán és Virág elvtársaktól fogok idézni.

“Az is lehet, hogy én kém vagyok?”

— arról, hogy nincs éles határvonal a kémprogramok, és a szabályos “adatokat gyűjtő” programok közt.

“A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” “Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.”

— a vírusírók és a vírusirtók közti állandó küzdelemről.

Continue reading ““Az a gyanús, ami nem gyanús””

Attention span

Az attention span kifejezés szó szerinti fordítása hozzávetőlegesen “figyelmi szakasz.” Azt az időszakot jelöli, amíg egy dologra rá tudod magad hangolni, amíg figyelni tudsz. Nálam ez borzasztóan rövid.

Persze ez nem csak egy szám, a körülményektől függ. Ha már egy fél órát foglalkoztam valamivel, akkor gyerekjáték még ugyanennyit rászánni. Az igazán nehéz eddig a fél óráig (mit fél óráig: öt percig) eljutni. Mert hát előtte is biztos csináltál valamit, az agyad tele van mindenféle zavaró információkkal, és minél többet ki tudsz azokból csukni, annál könnyebben tudsz a tárgyra figyelni.

Mindez mondjuk visszaüt például az informatika szóbeli tételek tanulásánál folyamatosan visszaüt. Mondjuk minden tételnél egyszer pofán vág. Egyet megtanultál (végre), jön a következő… Igen ám, de az agyad még mindig az előzővel van elfoglalva, nem tudsz erre ráhangolódni (pofánvágás n), csak kínkeservesen. Végre ráhangolódtál, megtanultad. Aztán jön a következő tétel, és az n+1-ik pofánvágás.

Most épp azzal kísérletezem, hogy a kínkeserves áthangolódás helyett ennek (amit most olvasol) a megírásával ürítem ki az agyamból a számrendszerekkel kapcsolatos információkat, hogy rá tudjak hangolódni a monitorok lelki világának megértésére. Remélem persze ez se köt le túl sokat az agyamból…

Ha valaki nem ért, rosszul csinálom

Egy vitában az nem rossz – mondom én ezt szubjektív személyes tapasztalat alapján -, amikor valaki azt mondja, hogy amit csináltál az nem jó (mondjuk eufemisztikusan “vérszegény”), vagy hogy amit olyan remekül kifejtettél, az közel sem mindig igaz (mondjuk “nem minden jóban kell legyen koncepció”). Még az is lehet, hogy igaza van a másiknak, amikor nem ért egyet velem – vagy rávilágít valamire, amit addig észre se vettem -, és én vagyok az, aki téved. Például az idézett esetekben.

Örülök, amikor a problémámmal kapcsolatban kijavítanak. Miért? Ez visz közelebb egy esetleges megoldáshoz. Engem márpedig a megoldás érdekel, nem pedig az, hogy amit először leírtam, azt kiáltsam ki örök igazságnak, és védjem utolsó vérig.

Sokkal zavarba ejtőbb, amikor úgy vitatkozunk, hogy közben elbeszélünk egymás füle mellett. Mindenki csak a maga igazát mondja, és párbeszéd nincs. Például amikor azzal zár valaki rövidre egy vitát, hogy a másiknak márpedig nem lehet igaza, és ennyi. Vagy amikor látszólag egy dolgot kétféleképp értelmezünk, és emiatt mindketten csak értetlenkednek, hogy a másik miért beszél mellé, és miért hiszi azt, hogy a probléma megoldott/meg-nem-oldott. Ha ezek után valaki egyszerűen csak nem ért egyet velem, az olyan felüdítő, mint az őszi napfény.

Könnyű azt gondolni, hogy a másikkal van baj, ő nem ért engem – és ezzel lezárni a dolgot -; de ez nem vezet sehová. Ha valamit félreértettek az érvelésemben, akkor nem magamban bosszankodok, hanem – lévén még mindig a probléma megoldása érdekel – rá próbálok jönni, én hol hibázhattam. Nem fogalmaztam elég pontosan, túlzásba vittem a szimbólumokat, nem adtam pontos definíciót. Korrigálok, hogy rendesen tudjunk vitatkozni. Ha továbbra sem vagyok képes úgy leírni a dolgokat, hogy ne csak egymás mellett beszéljünk el, akkor valamit már tényleg nagyon rosszul csinálok.

1000 szó a szervezésről

Az ellenállhatatlan szemléletességű Venn-diagramok egy valaminek a megszervezését és a benne felmerülő koncepciókat jelölik. Egy ballagásra készülő szalag megtervezésétől egy politikai program elkészítésén vagy egy kirándulás megszervezésén át egy szalagavató-színdarabig visszakanyarodva minden benne van; bármire lehet érteni.

De az osztálytársaknak mondom, hogy ezt most kivételesen érdemes végigolvasni, már ha érintettek vagytok mondjuk a szalagavatóban vagy másban, amit az osztály elvileg közösen szervez.

Önmagában mindegyik ötlet vagy egy szép kerek egészt alkot. (Tekintsünk el a rossz ötletektől.) Nevezzük most ezt az egészt “koncepciónak”; csak azért, mert az “ötlet” szót akkor tudnám arra használni, hogy a koncepciókat alkotó kisebb részletekre – ötletekre – utaljak.

No de el kell dönteni, hogy melyik koncepciót valósítjuk meg.

Ez bonyolult folyamat, mert el kell dönteni, hogy melyik ötleteket tartjuk meg, és melyeket dobjuk el.

Continue reading “1000 szó a szervezésről”

…már nem volt, aki szóljon

Először a kommunistákért jöttek,
de nem szóltam, nem lévén kommunista.

Aztán a szakszervezeti tagokért jöttek,
de nem szóltam, nem lévén szakszervezeti tag.

Aztán a zsidókért jöttek,
de nem szóltam, nem lévén zsidó.

Amikor értem jöttek,
már nem volt, ki szóljon.

— Martin Niemöller atya (forrás, wikipedia)

Martin Niemöller egy lutheránus pap volt a múlt század ’30-as éveinek Németországában. Eleinte – mint annyian mások – támogatta Hitler hatalomra jutását. Később viszont Hitler ellen fordult, de akkor más késő volt. Letartóztattatták, koncentrációs táborba zárták, és csak az előrenyomuló szövetséges erőknek köszönhette az életét.

Az idézetet elsősorban arra használják, hogy a politika felett való szemet hunyás (politikai apátia, nemtörődés) veszélyeire felhívják a figyelmet. Niemöller atya konkrétan a német értelmiségre célzott, ami nem hallatta hangját, amikor még talán nem lett volna késő Németországban. De én most nem teljesen ezért vettem elő az idézetet.

A manapság valamiért annyira népszerűtlen liberális emberi jogi nézetek is nagyon egyszerűen következnek ebből; ha közelebbről vizsgáljuk az idézetet, akkor látjuk, hogy pont az alapvető emberi jogok megsértéséről volt szó. De lássuk – mit is jelentenek az emberi jogok?Continue reading “…már nem volt, aki szóljon”

A szervezésről

A Hermanhét és a szalagavató-műsor szervezéséről lenne szó. Az van, hogy ezeknek a szervezése nem halad. Azért nem halad, mert csak ötletelés folyik, és akiknek különböző ötleteik vannak, azok csak az ötleteiket beszélik meg, de semmilyen szervezés nem történik, semmilyen előkészületek nincsenek. Senki nem irányítja a dolgokat, így ezen nem is nagyon kell meglepődni.

Kell egy főszervező. Ha van egy konkrét felelőse a dolgok szervezésének, akkor négy problémát már megoldottunk.

  • Egyrészt haladni fog a szervezés, mert a főszervező személyesen felelős azért, hogy haladjon a szervezés.
  • Másrészt ha választunk egy főszervezőt, akkor sokkal könnyebb döntéseket hozni. A főszervező kezében vannak a döntések, övé az utolsó szó. Nincsenek hetekig tartó viták. — Fog olyan döntéseket hozni, amivel nem ért mindenki egyet? — Persze, de ez sehogy sem kiküszöbölhető probléma. — Fog “rossz” döntéseket hozni, amivel az osztály nagy része nem ért egyet? — Valószínűleg nem: a főszervező is ember, észérvekkel meg lehet győzni.
  • Harmadrészt a főszervezőnek nyilván “hatalmat” is adunk, ami azt jelenti, hogy nem húzhatja ki senki magát a munka alól, mert a főszervezőre hallgatni kell, és kész.
  • Negyedrészt főszervezőt sokkal egyszerűbb választani, mint egy osztálynak kitalálnia a programot. Ha valamin egy egész osztály egyszerre dolgozik, abból csak káosz lesz.

Ezért javaslom, hogy válasszunk főszervezőket a szalagavató-műsorhoz és a Hermanhéthez.

A Hermanhét esetén a főszervező-választást még az bonyolítja egy kicsit, hogy sok programötlet jön szóba, és az osztálynak nyilván az sem mindegy, hogy melyiket valósítjuk meg. Az sem működik, hogy a megválasztott főszervezővel olyan programot csináltatunk meg, amit ő nem vállal, vagy más szívesebben csinálná.

A javaslatom tehát azok, akik vállalnák a Hermanhét megszervezését, az ezzel járó felelősséget, azok most adják elő a programötleteiket – az osztály nagy része amúgy sem ismeri ezeket -; ezután pedig az osztály válassza meg a Hermanhét főszervezőjét!

Ezután a szalagavatóval kapcsolatban csináljunk valami hasonlót.

***

Páran már hallották az ötletemet, vagy részeket belőle, tőlük most elnézést kérek a műsorismétlésért.

Az ötlet az, hogy legyünk Semmirekellők. Ez alapesetben sem áll távol az osztálytól, de kifejtem, hogy mire gondolok. A koncepció, ami az egészet összeköti az, hogy egy semmirekellő, trehány, lusta banda vagyunk.

A plakátjaink direkt igénytelenek lennének. Önmagában például nem túl igényes az a megoldás, hogy A4-es lapokra betűnként nyomtatjuk ki a plakátok szövegét, hát még ha direkt igénytelenül is ragasztjuk fel őket. Vagy a már Hermannapon többször látott vonalábrás rajzaim sem a részletes kidolgozásaikról ismertek. Egy régebbi ötletem, hogy azon ellenséges plakátok fölé, amik a mi valamilyen motívumunkat (trehányság, semmirekellőség, öltözet) hordozzák, kiragasztunk egy saját plakátot, amiben erre felhívjuk a figyelmet. (“Jé, még a perhárom is igénytelen plakátokat készít!”)

A filmes történetet én összekapcsolnám az öltözettel, bár erről volt már vita. A film alapja az lenne, hogy okos, céltudatos semmirekellőkhöz illően irodai munkát végzünk, menedzselünk, számítógép előtt ülünk, mert ezeknél a beosztásoknál nem tűnik fel, ha nem csinálunk semmit. A filmhez persze ennél bővebb történetet kell kidolgozni, de az öltözetet elég jól meg lehet csinálni, van már egy féltucat tervem különböző öltöny- és nyakkendőmintájú pólókra.

A programok esetében két módon jelenhet meg a semmirekellőség. Persze minden esetben az a cél, hogy mi csináljuk a legjobb programokat, de eközben egyrészt a külsőségeket úgy állítanánk be, mintha direkt trehány munkát végeztünk volna. Másrészt reklámozhatjuk úgy a programokat, hogy “hasznos dolgok helyett gyertek a mi semmirekellő programjainkra!” Pár példa a programokra:

  • “Haszontalan (de érdekes) természettudományos kísérletek, tanári előadások.” A Hermannapon ezek voltak az egyik legnépszerűbb programok.
  • Élőcsocsó, laser-tag vagy más hasonló nagyobb horderejű játék is kéne azzal a mottóval, hogy tanulás helyett jöjjetek el ide. A Hermannap másik legnépszerűbb programja az élőcsocsó volt, most is kéne valami hasonló.
  • Fapados szellemvasút a padláson.
  • És persze ezek csak a saját ötleteim, de van még egy csomó más remek ötlet is, amit másoktól hallottam. A “semmirekellő” egy elég tág fogalom, úgyhogy elég sok ötletet és programot lehetne még ezalatt a címszó alatt megszervezni.
    • Például volt egy kampányötlet, ami egy számomra teljesen ismeretlen sorozat főszereplője köré építette volna a programokat – annyit azért levettem a dologból, hogy az a főszereplő eléggé semmirekellő, úgyhogy az ezt az ötletet is szerintem egybe lehetne kapcsolni az enyémmel valamilyen módon.
    • Szintén korábban merült fel egy semmittevő szoba ötlete, ahol csak nyugis zene szól, és lazulni lehet. Egy semmirekellőnek ez nyilván nagyon vonzó dolog, úgyhogy ezt is mindenképp megcsinálnám.

Egy programoktól független ötlet, ami szerintem sokat számít: a legtöbb osztály a B épületben van, úgyhogy oda is kéne csoportosítani nagyobb programokat, és rengeteg kampánypólót kéne ott kiosztani.

Számítógépekről: az első adag

Elkészült az első adag írásom “arról, amit mindenkinek tudnia kell a számítógépekről.” Első körben pár elméleti dologról (bitek, bájtok, adatok), hardverekről, az operációs rendszerről, a hibákról (úgy általában) és a vírusokról, biztonsági problémákról lesz szó.

Ha valamit nem érthetően írtam le, akkor figyelmeztessetek a hozzászólások között.

Amúgy kíváncsi leszek, hogy kinek fog ez újakat mondani, ki találja majd hasznosnak. Ha mondjuk lesz pár ember, akit érdekelt, akkor az internetről, a netes biztonságról és még pár konkrét alkalmazásról írva be is fogom fejezni, amit elkezdtem.

Szóval akit érdekel, az a menüből (baloldalt) nyissa meg a Számítógépekről című oldalt. Vagy kattintson ide.