Utólagos megjegyzés. Nem tudom észrevettétek-e, de én butaságot is borzasztó sokat szoktam leírni. Így utólag elolvasva a saját írásaimat… na mindegy, csak gondoltam, szólok.
Véleményem, melyet mindjárt leírok, már régóta formálódik hála többek között úgy általában a nyugati típusú demokráciának, a szakmai témákhoz nem értő újságíróknak és a legutolsó osztályfőnöki órának. Mindjárt kifejtem.
A lényeg az, hogy ha valaki nem ért nagyon egy témához, akkor “éles helyzetben” se tegyen úgy, mint ha értene hozzá – abból ugyanis nem lesz semmi jó. Allegorikusabban: aki nem tud lőni, az használjon vaktöltényt. Vagy: ha nem tudsz focizni, akkor csak a közönség soraiból kiabálj be. Vagy: ha a nem vagy közgazdász, akkor ne próbáld megoldani az ország gazdasági problémáit.
Így leírva ez tök logikusnak tűnik. Pedig nem az. Bemelegítésnek felsorolom az elméleti lehetőségeket, ahol ez a triviálisnak tűnő alapelv nem érvényesül.
- A polihisztor esete. Egyszerűen lehetetlen túl sok független dologhoz jól érteni. Egy ember csak X tudásnak lehet birtokában, de ha az 15 különböző szakterületen van szétszórva, akkor egyik szakterülethez sem fog igazán érteni. Ez vállalatokra, szervezetekre is igaz, ezért nincs olyan sikeres cég, ami egyszerre gyárt szoftvereket, autókat és fehérneműket. A polihisztor – hacsak nem “hangos ember” – nem sok kárt okoz.
- A “hangos ember” esete. “Hangos ember” alatt egy olyan embert vagy szervezetet kell érteni, aki a nép – a tömegek – véleményét befolyásolja bizonyos szakmai témákban. Ha a hangos ember ért a témához és az általa képviselt elvek minden szinten megállják a helyüket, akkor nincs gond. De általában az általa képviselt vélemény nem vesz figyelembe minden tényt, körülményt és érdeket, ezáltal az eredmény se lehet jó, amit el kíván érni. És mégis “igaza van”, mert ő a hangos ember, rá hallgatnak az emberek – és a népnek mindig igaza van. A hangos ember veszélyes lehet, gyakran tényleges károkat okoz.
- A nem szakmai vezetőség esete. Ez azt jelenti, amikor egy vállalatot vagy egyéb szervezetet egy olyan vezetőség irányít, ami más szakterülethez (vagy egyáltalán semmihez sem) ért. Hála a szabad verseny című nagyszerű találmánynak, azok a vállalatok/szervezetek szoktak meggazdagodni (vagy egyáltalán túlélni), amik egyszerűen jobbak. Ha a vezetőség nem ért a szakterülethez, akkor – ha komoly hibákat nem is követ el – le fog maradni a többi versenyzővel szemben. Magyarul csődbe megy. A nem szakmai vezetőség fokozottan veszélyes, szinte mindig hagy maga után hullákat.
Ezek voltak az alapesetek, de mindenképp felsorolnék pár példát. Egyrészt konkrétabban lehet majd látni, hogy mi is a probléma az előző esetekben, másrészt ezek való életből vett példák lesznek – elrettentő példák.