Bemelegítés
Nem párt mellett fogok állást foglalni, hanem értékek mellett. Pártfüggetlen értékek ezek, azaz bármelyik párt jelöltjei kitűnően teljesíthetik az elvárásaimat – és bárki elbukhat rajta. Általánosságokat fogok elmondani arról, hogyan kéne egy ideális világban választani, illetve radikális (egyáltalán nem komolyan veendő!) elképzeléseimet fogom arról leírni, hogy az előbbit hogyan kéne kikényszeríteni.
Ma Magyarországon vegyes választási rendszer van, azaz az emberek egyéni jelöltekre és területi pártlistákra egyaránt szavazhatnak a választások alkalmával. Tehát az embereknek elvben lehetősége van egy konkrét személyben megbízni, és egy konkrét párt (vagyis annak területi listája) mellett hitet tenni. Először ez utóbbiról mesélnék kicsit.
A listás szavazás a pártok barátja, a listákra klasszikusan azok szoktak befutó helyen felkerülni, akik a párton belül erősek, a párton belül van hatalmuk és elismertségük, tehát nem feltétlenül az arra legérdemesebb emberek. Sok országban azt találták ki, hogy a szavazó egyéni listát állíthat össze, így az arra megfelelőbb politikusokra szavazhat abban az esetben is, ha a párt egy másik emberét helyezte volna előrébb a listán. Ez egy kevésbé radikális változtatás a jelenlegi rendszeren, amit üdvözítőnek tartanék. Mindegy, most ássunk egy kicsit máshova, mélyebbre.
Jó politikusok
Az egyéni képviselőjelölt-választás az, amit én korrektebbnek tartok, mert a kicsit is okos pártok azokat jelölik egyéniben, akik valóban jó eséllyel nyerik el a választók bizalmát. Ezek az egyéni jelöltek pedig azok, akik valamilyen módon már kiérdemelték választóik bizalmát. Elvileg mindenki jól jár. (Az igazságtalanabb része az egyéni képviselőségnek, hogy a második helyezett nem kap semmit, de ezért vannak ún. töredékszavazatok; most lényegtelen, hagyjuk.)
Csakhogy az emberek az egyéni választásoknál is túlnyomórészt csak a jelölt színét nézik, és nem a jelöltet. Jól példázza ezt a mostani választás, ahol három körzet híján fideszes jelölt nyert. Ha listás eredményről beszélnénk, semmi kivetnivalót nem találnék ebben, teljesen érthető eredmény. De az számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy a választókerületek 98%-ában tényleg a fideszes jelölt legyen tényleg a jobb. Az oké, hogy a többi jelölt pártja népszerűtlen, de a jelölteket az egyéni, helyi teljesítmény alapján kéne megítélni, és számszakilag lehetetlen egyszerűen, hogy ennyi jó fideszes jelölt legyen. Nem, az egyszerű ok az, hogy az egyéni választásoknál is csak a jelölt színét nézik az emberek, még a kósalajosokra is inkább csak a színük miatt szavaznak sokan, pedig ugye.
Meglep egy (vagy kettő?) új, magát radikálisnak valló párt egyéni jelöltjeinek népszerűsége, hiszen a jelöltjeik túlnyomó többsége eddig radikálisan semmit nem tett le az asztalra.
Az egyéni képviselőkre, akik helyben erősek, gyakran mondják, hogy nincs szükség rájuk vagy kifejezetten károsak, mert a helyi (saját) érdekeket a pártban jól fekvő lobbisták tudják csak képviselni, és így korruptak, a közös nemzeti érdek helyett csak a helyi érdekeket képviselik. A kritikának annyiban kívánok helyt adni, hogy valóban fenn áll annak a veszélye, hogy a pártban fekvéstől függetlenül ezek az emberek az egész ország érdekeit csak sokadrangúként kezelhetik a helyi érdekek után, ami például a hosszú távú nemzeti fejlesztéseknek árthat. Ezen a ponton sajnos jobb híján csak bízni tudok abban, hogy a többi hasonló képviselő és az esetleg listáról bekerülők megfelelően ellensúlyozzák a lokális erőket, és képviselik az egész országot. Ugyanakkor a gondolatmenettel vitatkozni is kívánok, és az eredményeket felmutatni tudó helyi képviselők mellett foglalnék állást. Egyrészt, hogy valaki (polgármester mondjuk) jól tudja városát vezetni, képviselni, nem kell a pártban olyan túl jól feküdnie, sok olyan vidéki várost sorolhatnánk fel, ahol a vezetők valódi fejlesztéseket végeztek, pedig nem a párt nagy súlyú politikusai, sőt nem is a kormánypárt tagjai. Másodrészt a korrupciót tekintve már csak azért sem aggódnék, mert ha helyi képviselők, akkor különösen nagy kockázatot vállalnak, ha helyben lopnak, a tisztességes munka számukra sokkal kifizetődőbb. Harmadrészt az ilyen embereket, akik saját pillanatnyi érdekeik helyett a városuk-megyéjük érdekeit tartják előrébb, és kitartó munkával eredményeket érnek el, azokat én csak olyan tisztességes embereknek tudom elképzelni, akik egy akármilyen pártban is csak tisztességes, okos emberként tudnak viselkedni, így a pártokat magukat is jobbá teszik, morálisan erősítik.
Az ideális képviselő olyan, aki alulról küzdötte fel magát, aktívan építette, fejlesztette helységét-városát-megyéjét. Az ilyen képviselő nem csak pártjának egyszerű tagja, hanem a térségben meghatározó szerepet tölt be, emberileg is feddhetetlen, de legalábbis szakmai-politikai szempontból mindenképpen bizonyított már. Az ilyen képviselő nem úgy próbál mandátumot szerezni, hogy egyszerűen beáll egy népszerű pártba és hagyja magát megválasztani (a fáradságos munka helyett a párt hátszelére bízva sorsát), hanem saját eredményeivel kampányol, pártját pedig (ha van neki egyáltalán) nem tartja előrébb az emberek érdekeinél. Ez úgy is értendő, hogy ha az országot egy metaforikus biciklinek tekintjük, akkor nem automatikusan a másik párt tagjai ellen pedáloznak, hanem képesek együttműködni is hasonló politikustársaikkal a közös ügyek érdekében (ha pedig pont az ellenkormányzásból van elegünk, akkor még annyira sincs értelme egy harmadik irányba pedálozó párt kádereire szavazni).
Mindenki felelőssége
A legnagyobb hibája a rendszernek, hogy ezeket az “ideális” képviselőket az emberek nem mindig juttatják mandátumhoz, sokszor csak a pártállás dönt. Ha mégsem a rendszer hibájának tudjuk ezt be, és felelősöket keresünk, akkor is csak arra a sokmillió választópolgárra mutogathatunk ujjal, akik mindig csak az ígéreteknek hisznek. És az emberek még mindig nem tértek észhez. Most, amikor mindenki egy oly áhított változásról beszél, ezért akar tenni, ennek jegyében akar szavazni — ekkor is rengetegen szavaznak ugyanolyan vakon, csak valamelyik másik pártra. Reménykedni és hinni más, ezekre a célokra specializálódott intézményekben kell, a választások nem erről szólnak.
Az emberek jólétét ha nem is teljesen, de jelentős mértékben a helyi politika által elért egyszerű dolgok határozzák meg — a tiszta utcák, az élhető belváros, az egészséges környezet, a korrupciómentesen elvégzett fejlesztések és sok hasonló, kisebb jelentőségűnek tűnő dolog. Ehhez nem kell csoda, nem kell imádkozni, csak olyan józan ítélőképességű választók kellenek, akik helyben a legmegfelelőbb (legtöbbet bizonyított) vezetőket választják. Nem állítom, hogy létezne Magyarországon olyan politikus, aki minden feltételt maradéktalanul teljesít (talán teljes indukcióval bizonyítani is lehetne, hogy ilyen politikus egyáltalán nem is létezhet), de nagyon sokan vannak, akik erősen próbálkoznak, és tudnak eredményeket felmutatni. Nem tartoznak egy párthoz, nem ugyanaz a vallásuk, nem ugyanaz a csillagjegyük, csak a tetteik alapján lehet őket felismerni. A legtöbb helyen vannak ilyen jelöltek, és ha vannak, akkor értelmetlennek tartom a szavazatot olyanoknak leadni, akiknek legfeljebb a pártja szimpatikus számunkra, de ha eredményeket kéne felmutatni, csak zavartan motyognak valamit, a nyilvános vita elöl pedig még inkább kitérnek. És ez nem csak a mostani (már lejátszott) választásra érvényes, hanem már régen eszerint kéne szavaznia mindenkinek, és ezután is mindig így kéne.
Az ideális rendszer olyan, ahol ezeket az ideákat aszimptotikusan megközelítő politikusokat választják meg az emberek. A gond az, hogy a jelenlegi rendszerben ez nem lehetséges, hacsak nem feltételezzük, hogy minden választó olyan ideális választó, akit az országos média és közhangulat nem befolyásol, hanem a helyi viszonyok alapján választ önállóan egy megfelelő képviselőjelöltet. Sajnos nagyon kevés ilyen ember van, a média sem ezt erősíti és a politika sem erről szól.
Mesterséges lélegeztetés
Itt jön a cikk elején beígért radikális rész. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a cikk további része nem veendő olyan halálosan komolyan, mint az eleje, innentől egy félig-meddig kiforratlan ötletelés olvasható. Szóval kezdjünk hozzá a választási rendszer átalakításához. Ha az emberek nem tudnak felelősségteljesen élni egy olyan elemi joggal, mint a levegővétel, akkor lélegeztessük őket mesterségesen.
Vezessünk be egy cenzusos, vagy legalábbis arra hasonlító rendszert, amivel kiszűrjük azokat, akik csak azért szavaznak, mert hallottak valami számukra hihető baromságot, esetleg a kezükbe nyomtak valami szerényebb összeget, de közben teljesen alkalmatlanok arra, hogy önálló megfontolt döntést hozzanak. Ennek a lényege az lenne, hogy az olyanokat részesítsük előnyben, akik két gazdasági programot a “ki ad nekem többet?” kérdésnél összetettebb kritériumok alapján tudnak összehasonlítani – például a szavazólapon megjelenő villámkérdésekkel, rövid indoklásos válaszokkal lehetne leellenőrizni, hogy ki alkalmas arra, hogy beleszóljon egy ország ügyeibe. Ha a válaszokat a szavazólapon kell kitölteni, akár mindenkiben tovább is élhet az a ma méltán népszerű illúzió, hogy az ember szavazatával mindenképp hozzájárul az nemzet jobb sorsához. Az, hogy végül az alapszintű ismeretek hiányában kinek nem vették mégse figyelembe a szavát, nem is feltétlenül kell, hogy kiderüljön, ezeket a szavazólapokat ugyanúgy érvénytelennek kéne tekinteni, mint ma azokat, emelyeken például két jelöltre ikszeltek.
A másik kegyetlen dolog, amit bevezetnék a jelölteket érintené. Igazat kéne mondaniuk. Az igazmondás egy a választási iroda által hitelesített két részes iratból állna, melyet minden szavazóhoz kötelező lenne eljuttatni, ha máshogy nem, akkor a szavazás napján a szavazófülkében kéne elhelyezni. A dokumentum első, lényegesebb része egy afféle politikai önéletrajz lenne, melyben a jelölt bemutatkozik, leírja képesítéseit, esetleg politikai ideáljait és, ami a legfontosabb: a felmutatható eredményeit. Így a szavazók könnyen megállapíthatnák, hogy ki az, akinek csak a pofája nagy. Ezeket az információkat a jelöltnek kötelező lenne valamilyen formában bizonyítani, a választási iroda pedig hitelesítené a jelölt nyilvántartásba vételével egy időben (ma ez a kopogtatócédulák leadását jelenti, de ezt a rendszert is sokan támadják). A dokumentum második részében a jelölt a saját programját, személyes vállalásait rögzítené, önmaga mellett korteskedne, leírná miért érdemes rá szavazni a többi jelölt helyett, stb. Ebben az ígéreteknek nem kell minden áron számon kérhetőnek lenniük, de ugyanúgy hitelesíteni kellene és valótlan információkat nem tartalmazhatna. A szavazók így tisztességes körülmények között tudnak (akár kizárólag e dokumentum alapján) döntést hozni arról, hogy kire szavaznak. [Ez utóbbival sok hasonlóságot mutat az LMP morális kaució nevű ötlete, de nem csak ők azok, akik elégedetlenek a választási rendszerrel ezen a ponton.]
Illúziólekörözés
Nem tartom egyik pártot sem tökéletesnek (vannak személyek és pártok, akikkel – és vannak olyan ötletek, amikkel – határozottan nem értek egyet), de nem is ez számít itt, hanem a jelöltek maguk. A kocka fordulhat, a véleményem (bárki véleménye) változhat a konkrét képviselőket és pártokat illetően, de az elvem, hogy minden esetben a helyben legtöbbet felmutatni tudó jelöltre szabad szavazni, sosem fog változni. És a legjobb (de talán egyben legelkeserítőbb) a dologban az, hogy ez ma is teljesen elérhető lenne, csak a szavazókon múlik ugyanis végső soron, hogy kit választanak. Akit érint, az utánanézhet nyugodtan, hogy az ország tetszőleges pontján kik azok a politikusok, akik valóban tudnak eredményeket felmutatni. A legegyszerűbb, ha a jelöltek honlapjait keressük fel, és az előítéleteinket félretéve, de megfelelően kritikus szemmel keressük az elvitathatatlan eredményeket (megépült dolgokat, megtartott kampányígéreteket, kézzel fogható javulást) és az őszinte, realista beszédet, ahelyett, hogy a képlékeny ígéretekben, mocskolódásban, propagandában és az egyszerű szavakban bíznánk vakon.
Aki nem önálló, megfontolt döntés alapján szavaz, annak a szabad választás csak távoli illúzió, hiszen hagyta magát befolyásolni. Eddig a választók túlnyomó része csak kergette ezt az illúziót, miközben le is körözhették volna.
