Érdekes & unalmas

Érdekes & unalmas – Al Pacino vs. Shakespeare

Ez egy rövidebb cikk lesz, ami igazából nem is olyan teljes cikk, mint az előző, csak egy filmajánló. De kezdjük a bevezetéssel. (Hogy mik azok az Érdekes & unalmas cikkek?)

Shakespeare-ről gondolom minden egészséges diáknak az jut eszébe, hogy… nem sok minden jut eszébe. Bennem speciel olyan emlékek éltek, hogy nagyon sokat tanultunk Shakespeare-ről meg a műveiről külön-külön. Hogy miket konkrétan, ahhoz már fel kellett lapoznom a füzetem. (Születési körülmények, fiatalkora, akkori világkép, műveinek jelentősége, nagyszerűsége, és a többi, és a többi.) Szóval az volt a baj, hogy magát az alapot, a műveit, nem értettük; aztán, amit tanárnő elmagyarázott róla, benyaltuk, írtunk belőle egyedül egy (a teljes előző évvégi vizsgánál nagyobb) dogát – de nem okozott bennünk maradandó emlékeket. Ja és kínszenvedés volt.

Erre most itt van ez a Richárd nyomában című film.

Ha Al Pacino, Winona Ryder, Alec Baldwin és Kevin Spacey játszik benne, akkor egy jó színészi játék a minimum amit elvárhatunk, de a film eleve többről szól. Azon nem lepődne meg senki, ha csak simán megfilmesítették volna Shakespeare egyik darabját – nem egy ilyen film van. De ez valami más – már a műfaja is hátborzongató: dokumentumdráma.

Megkockáztatom, hogy ha ez a film is olyan lenne, mint a többi, már akkor jobban lehetne érteni, mint olvasva. (Végülis eleve egy forgatókönyvről beszélünk, nem?). Csakhogy ez a film nem egy sima megfilmesítés. Első számú célja az, hogy megértesse a nézővel a művet, és nem az, hogy elmondja a kötelezőket és úgy tegyen mintha azt mindenkinek kutya kötelessége lenne tökéletesen érteni.

Al Pacino (talán sosem tudjuk meg hogyan, de) rájött, hogy önmagában szegény Shakespeare nehezen emészthető. Annyira nehezen, hogy alapból ő sem tudta milyen filmet csináljanak belőle. A film is arról szól, hogy ő keményen dolgozik azért, hogy az eredeti műből valami olyat faragjon, ami tényleg érthető. Először egy kicsit kuszának tűnik a dolog (mintha mégjobban összekuszálná a szálakat, mint a tanár aki felébreszti az órán békésen vegetáló diákot), de a végére érthetővé válik, hogy miért így csinálta (hogy megértesse a tananyagot, azért).

Két főszálon fut a film. Egyrészt Al Pacino és a kollégái kitalálják, hogyan filmesítsék meg a soron következő jelenetet a darabban, másrészt ha már kész vannak akkor rendes jelmezben előadják a azt a bizonyos kész jelenetet. Ennek a váltakozása folytán ismerjük meg fokozatosan az egész történetet. Kezdik a darab legelejénél és minden fontos lépésnél átvált rendezői módba és közvetve (más színészek, szakértők, dramaturgok révén) vagy személyesen mondja el, hogy az adott jelenet pontosan miről szól, mit kell belelátni, mi az a háttér-információ amit ismerve megérthetjük az okokat.

A rendezői módban magán a történeten kívül megtudhatunk Shakespeare-ről, a darabjairól illetve Al Pacino rendezői tapasztalatairól is további érdekes dolgokat, például hogy az amerikai színészekről miért hiszik azt, hogy nem képesek hitelesen játszani a shakespeare-i darabokban, vagy hogy mit is jelent egyáltalán színésznek lenni vagy színdarabot rendezni.

Az angol erre azt mondja, hogy “Greater than the sum of its parts” – a film összességében sokkal több, mint pár kis történet egybeolvasztva a III. Richárd című műről, Shakespeare életrajzáról és Al Pacino rendezői tapasztalatairól. A filmet mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, ha tudja. (Még ha nem is angolul, bár Al Pacino úgy az igazi.)

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=AQOW98M7i1A&w=640&h=505]

Al Pacino: Richárd nyomában (1996) (Er. Looking for Richard)

Érdekes & unalmas – Porsche vs. a pénzügyi rendszer

(Gazdaságföldrajz és pénzügyek témakörben íródott. Hogy mik azok az Érdekes & unalmas cikkek?)

“How Porsche hacked the financial system and made a killing,” írta Ivan Kristić, biztonságtechnikai szakértő. Az ő műve alapán írtam a saját cikkemet. Magyarul talán: Hogyan játszotta ki egy gyilkos üzlettel a Porsche a pénzügyi rendszert. A “made a killing”-et nehéz fordítani, mert a Porsche pénzügyi sikerére és Adolf Merckle vesztére, halálára is egyaránt utal. Nem Merckle halála az érdekes a történetben, hanem a Porsche pénzügyi sikere.

Van ugyanis két nagy német autóipari cég, a Porsche és az előbbinél 15× nagyobb Volkswagen. És van a pénzügyi rendszer, a tőzsde, amiről nagyjából mindenki tud annyit, hogy vannak részvények, amit meg lehet venni és el lehet adni. Ha jól megy egy cégnek, akkor előbb-utóbb jön egy felvásárló, aki a részvényekért többet is hajlandó fizetni, a részvényárak ettől felmennek. Ha rosszul megy a cégnek, akkor senki nem akar felvásárló lenni, senki nem fogja a részvényeket megvenni, így azoknak az ára jobb esetben stagnál, rosszabb esetben zuhanni kezd. És akkor a részvénypapírokkal… már fűteni sem lehet mert ma már elektronikus tőzsde van. A másik dolog ami (mint mindenhol) a tőzsdén is meghatározza az árakat az a kereslet-kínálat. Amire nagy a kereslet vagy amiből alacsony a kínálat az drágább lesz – és fordítva, amiből sok van de keveseknek kell, az olcsóbb lesz.

Pénzt keresni a pénzügyi rendszerben két módon lehet. Az egyik egyértelmű, veszel részvényt amiről tudod, hogy drágulni fog és lesz valaki a végén aki megveszi tőled. (Na jó, tudni nem tudod, de mondjuk úgy tippeled.) Ha szerencséd van, akkor kereshetsz egy csomó pénzt a drágán eladott részvényeken.

De az a poén, hogy olyan részvénnyel is kereshetsz egy csomó pénzt, ami egyrészt veszíteni fog az értékéből, másrészt nem is a saját részvényed. Igazából ez is egyszerű módszer. Kölcsönkérsz valamennyi részvényt és megállapodsz a hitelezővel, hogy ugyanennyi részvényt vissza fogsz adni x idő múlva. Amint úgy sejted, hogy a kölcsön-részvények értéke csökkenni kezd, eladod. Ha szerencséd van, akkor tényleg csökken az értéke és még határidő előtt vissza tudsz vásárolni ugyanennyi részvényt, csak olcsóbban. Amennyivel olcsóbban vásárolod vissza, annyi a hasznod. Ezt a technikát hívják shortolásnak.

A Porsche esetében az a zseniális, hogy a részvényárakat nem bízta a véletlenre, ők nem tippelték meg, hogy a részvényárak most csökkenni fognak vagy épp növekedni. Egyszerűen befolyásolták a pénzügyi piacot.

Három éven keresztül, szépen lassan vásárolták fel a szabad VW-részvényeket. Csakhogy így egyre kevesebb részvény maradt a piacon. Amiből csökken a kínálat, az drágul. Szóval a VW részvényárfolyama szépen egyenletesen emelkedett. Egy idő után olyan drága lett, hogy a Porschénak már nem érte volna meg felvásárolni az egész céget. (Túl nagy falat volt, túl sokba került volna, de talán eleve nem is így tervezték, a két forrásom itt ellentmond egymásnak.)

Mások is észrevették, hogy a Porschénak ez túl nagy falat lett (végtére is a VW 15× (!) nagyobb cég) és arra számítottak, hogy kénytelen lesz eladni a Volkswagen-részvényeit. (Amúgy itt már az is röhej, hogy a részvényeket hitelből vásárolgatták fel és a végén a hitelt a Volkswagen saját pénztartalékaiból fizették volna ki. A Volkswagen tulajdonképpen kifizette volna, hogy a Porsche megveszi.)

Vissza a lényeghez, arra számított a pénzügyi piac – mindenki aki nem a Porsche -, hogy eladják a részvényeiket, nő a kínálat, és végül csökkenni fog a részvények ára.

Rengetegen kezdték el shortolni a VW-részvényeket. Azaz kölcsönkérték mások részvényeit, eladták és várták, hogy a Porsche feladja, essen a VW-részvényárfolyam, ők meg bezsebeljék a pénzt. Amit nem tudtak, az volt, hogy a kölcsönrészvényeket is a Porsche vásárolta fel (közvetve vagy közvetlenül). Az árak pedig még mindig nem csökkentek.

Az ábrán Volkswagen A.G. részvényárfolyama látható. Látszik, ahogy a Porsche-féle folyamatos felvásárlás hatására folyamatosan emelkedtek az árak 2006 óta. Egy idő után már a Porsche számára is túl drága lett, de aki az árcsökkenésre fogadott az nagyon sokat veszített. És látjátok azt a felhőkarcolót? Na ott a Porsche Eurómilliárdokat kaszált a részvények eladásából. Forrás: The New York Times Markets Analysis Tools.

2008. október 26-án a Porsche úgy mellékesen elárulta, hogy a Volkswagen részvények 75%-ának a tulajdonosa. (Ez majdnem a teljes részvényforgalmat jelentette, ugyanis a többi részvény tartósan le volt kötve, nem lehetett hozzáférni.) Ez az információ – mármint hogy a VW majdnem összes részvénye a Porsche kezében van – körülbelül úgy érte a shortolókat, mintha közölték volna velük, hogy nyakból amputálni fogják a kislábujjukat. Ugyanis ők mind-mind másnak a részvényeit adták el és vissza is kell ám vásárolniuk ha nem akarnak komoly gondban lenni.

A Porsche meg nem ma jött le a falvédőről, tudta, hogy a részvényekre a shortolóknak minden áron szükségük lesz. És mástól nem fogják tudni megvenni, csak a Porschétől. Nos, a shortolók a kapuzárási pánikban elkezdtek minden VW részvényt felvásárolni. A kereslet az egekbe szökött. Az addig €200 alatti VW részvények október 28-án 09:39-kor €1000 felett cseréltek gazdát. Ekkor a világon a legértékesebb vállalat a Volkswagen volt. A világ legértékesebb vállalat részvényeinek eladásán pedig jól lehet keresni, én mondom nektek.

Lényeg a lényeg, a Porsche ezen az üzleten harminc-negyven milliárd Eurót keresett. Az több mint 9 000 000 000 000 (kilenc billió) Forint. Aztán persze miután minden kölcsönt visszafizettek, a nettó haszon csak 6-12 milliárd Euró volt, de ezzel többet keresett, mint igazi Porsche autókon (7 milliárd Euró bevétel 2008-ban eladásokból).

Az utolsó két bekezdést az eredeti cikkből fordítom, nem tudnám jobban összegezni.

A Porsche oldaláról az üzlet három évig tartó pontos manőverezést igényelt. Rendkívül brilliánsan kieszelt és végrehajtott vagyonszerzés volt, olyan, amit a világon csak nagyon kevesen láthattak. Kockáztattak és kijátszották magát a pénzügyi rendszert, a befektetőktől pedig egy vagyont nyertek.

Adolf Merckle is kockáztatott és az életébe került. Vonat elé vetette magát, miután a saját cége euró-százmilliókat veszített a Porsche üzletén.

Ez volt tehát a gazdaság és pénzügyek egyik érdekesebb oldal. Mindenképp ajánlom elolvasásra az eredeti Ivan Kristić-féle cikket illetve Tóth Zoltán (Totalcar/Index) cikkét az ügylet egy másik oldaláról, a Porsche-leszármazottaknak és (az amúgy rokon) Ferdinand Piëchnek a két cég irányításáért folytatott harcáról. A következő Érdekes & unalmas cikk (ha minden igaz) Shakespeare-ről, a dokumentumfilm-készítésről és egy olyan színészről fog szólni, akit bűn szinkronizálni. Amúgy nincs olyan nagy ötlettartalékom, ha nektek is eszetekbe jut egy olyan téma, ami sokaknak unalmas, pedig érdekes oldala is van, akkor szóljatok.

Philosoraptor

Nemrég beszélgettem Mátéval és felmerült, hogy ő a gazdaságot (gazdaságföldrajzot, ahogy suliban tanultuk) nem tartja kifejezetten érdekesnek, én viszont igen. Meg tudom érteni, az órán leadott anyag nem volt – hogy is mondjam – a legérdekfeszítőbb. Utólag visszagondolva az már-már groteszk, hogy összeírtunk egy jó oldalnyi idegen kifejezést, rövidítést, hogy majd ebből lesz dolgozat. Ha emlékeim nem csalnak, akkor én megpróbáltam a különböző nagybetűs rövidítéseket a legváltozatosabb betűtípusokkal lejegyezni. Na mindegy, lényeg, hogy a gazdaságnak vannak annál érdekesebb részei is.

Először csak érdekes gazdaság(földrajz)i dolgokról akartam írni, de aztán eszembe jutott más is. Született egy olyan elméletem, hogy minden téma lehet érdekes, ha a megfelelő ember meséli el a megfelelő történetet egy olyan közönségnek, aki legalább valami kicsi érdeklődést mutat a világ dolgai iránt.

Most sorozatban írok pár unalmas témáról, ami mégse az.

Az első része a sorozatnak már nagyjából készen van, még pár illusztrációt gyűjtök hozzá, átnézem utoljára a szöveget és fellövöm a cikket a blogra. Gazdaságról, a pénzügyi rendszerről és német autókról fog szólni, remélem nem csak én találom majd érdekesnek.