Írok egy keveset róla, ugyanis nagy a nyomás rajtam. Előre is elnézést kérek – talán jobb is így -, de nem szeretném az egészet jegyzőkönyvi hitelességgel leírni. Egy saját képgalériát a francia út mintájára egyáltalán nem triviális összehozni, úgyhogy segítségül hívom az apukám által összerakott fotóalbumot.
Nézzétek meg a képekből készült válogatást, illetve a képek alatti esetleges magyarázószövegeket. (Az eredeti képekért keressetek meg engem.)
Iskolával és családdal együtt utazni szerencsére nem volt olyan rossz, mint ahogy azt akár várni is lehetett volna, talán csak (ld. “sose legyen nagyobb” kezdetű…) az volt zavaró, hogy ha vettem valamit, akkor rögtön mindenkinek szüksége volt rá.
A túrák kellemesek voltak, de társaság miatt nyilván még a legnehezebb, Csodavár-féle túra se volt annyira megterhelő, mint egy könnyű (de igazi) Farkas-túra. Szép helyeken jártunk, és, ahogyan az tőle elvárható, tanár úr tartott is mindenféle rögtönzött előadásokat a helyi érdekességekről. Ezekből engem inkább a földrajzos vonal érdekel, inkább abból jegyeztem meg pár dolgot – amiből pár érdekesebb infót a linkelt albumba is beleszőttem. Ha valakit nagyon érdekel, tudok még mesélni.
Székelyföldön igen érdekes volt, hogy inkább éreztem magam vidéken, mint külföldön, román szót gyakorlatilag egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor hallottunk. Meglepő, de a helyi magyarság igen jól bírja magát.
Közös benyomásunk volt még, hogy Románia egyértelműen elmaradottabb Magyarországnál, látszik ez a vidék fejlettségén, az utak minőségén, a hulladékgazdálkodási kultúrán (elnézést), de ugyanakkor szerencséjük van a rengeteg természeti kincsükkel.
Végül, de mégse. A DSE-TSz felső vezetése ismét bizonyította, hogy remek dolgokat tudnak szervezni, amiért hálás vagyok nekik, továbbá bármilyen következő programra szívesen megyek – mint például a belengetett vulkántúrára jövőre.