Monthly Archives: November 2010

Megváltozott a telefonszámom

Adjatok hozzá a régi telefonszámomhoz 857 232-t.

(Akivel gyakrabban beszélek, azért külön is meg fogom csörgetni.)

Ugyanakkor fontos hozzátennem, hogy

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

Ha van egy hosszú listája valakinek a negatív dolgairól, és azon rajta van az, hogy kritizálják, az gyorsan radírozza ki azt a pontot, és alaposan gondolja át a dolgokat.

Ha csinálsz valamit, akkor a legnagyobb segítség amit kaphatsz, ha kritizálnak. Komolyan. Elsőre valami negatív dolognak hangzik, pedig segítség. Megmondják neked, hogy mit csinálj, mit ne csinálj, ha végeredményben valami jobbat szeretnél.

Elsőként fizetnék be arra a szolgáltatásra, ahol minden egyes alkalommal, amikor valamit elhibázok, valami hülyeséget mondok, akkor valaki szólna. A blog az elvileg egy ici-picit jó erre. (Most hülyeséget írok? Fog szólni valaki? Párszor már kaptam választ ezekre a kérdésekre, most így utólag is köszi. Most fog vajon valaki válaszolni?)

Szeretném, ha tőlem hallotok valami kritikát, azt is valahogy ennek fényében értelmeznétek. Sajnos túl sokszor van az az érzésem, hogy az egészből csak sértődés lesz. Ha csak ezt sikerült elérnem, akkor komolyat hibáztam, elnézést kérek.

Jajj, nem megy! (Megint szervezés)

Kicsit kezdem kellemetlenül érezni magam, lassan már csak én vagyok az, aki nem ír valami panaszos hangvételű blogbejegyzést arról, hogy nem megy neki valami. De én szándékosan máshogy próbálok a dolgokhoz hozzáállni.

Az a pillanat nekem is megvolt, amikorvalami – aminek részt vettem a szervezésében, amiből valami jót szerettem volna én is kihozni – igencsak zátonyra futott. Már akkor se csak azt próbáltam leírni, hogy jajj!, hanem valamennyire végiggondoltam a dolgokat, kicsit általánosítottam a problémát, és szerintem egy hasznos következtetésre jutottam: ha valamit csinálunk, akkor ne fejjel a falnak induljunk neki, hanem legyen egy koncepciónk (tervünk, na).

Most úgy látom, hogy a szervezésnek egy kicsit más arcával van baja sokaknak (és még lesz is, hajjaj); úgyhogy közzéteszem azt a listát, amit még szeptemberben írtam össze arról, hogy “hogyan kell szervezni”.

Hogyan szervezzünk?

Kell egy főszervező. Ha van, akkor négy problémát már megoldottunk.

  • Egyrészt haladni fog a szervezés, mert a főszervező személyesen felelős azért, hogy haladjon a szervezés. Ha ez nincs, akkor senki nem fogja felelősnek érezni magát azért, hogy haladjanak a dolgok, és közben csak az idő telik.
  • Főszervezővel sokkal könnyebb döntéseket hozni. A főszervező kezében vannak a döntések, övé az utolsó szó. Nincsenek hetekig tartó viták.
    – Fog olyan döntéseket hozni, amivel nem ért mindenki egyet?
    – Persze, de akárhogyan is hozunk döntéseket, ez a probléma ott lesz.
    – Fog „rossz” döntéseket hozni, amivel az osztály nagy része nem ért egyet?
    – Buta kérdés. Ha jól választunk főszervezőt, akkor nem lesz teljesen önfejű, hallgatni fog az okos szóra.
  • „Hatalmat” is adunk a felelősség mellé a főszervezőnek. Az eredmény, hogy a munka nem fog állni amiatt, mert valamit senki se akar megcsinálni.
  • Negyedrészt főszervezőt sokkal egyszerűbb választani, mint egy osztálynak kitalálnia a programot. Ha valamin egy egész osztály egyszerre dolgozik, abból csak káosz lesz. [Lásd: a színdarab, mint állatorvosi ló; ezért hivatkozok arra és az abból levont következtetéseimre.]

***

Ezzel nyilván nem adtam egzakt megoldást senkinek (eredetileg eleve csak magamnak jegyeztem föl pár dolgot, de úgy gondoltam, fölösleges lenne közzétenni), de akit érdekel, az ahelyett, hogy csak emésztené magát, vonjon le következtetéseket, és megoldásokat keressen.

“Az a gyanús, ami nem gyanús”

— hogyan lehet felismerni, hogy vírusos a gépünk.

Ha a vírusokat fogom húzni számtech szóbelin, Pelikán és Virág elvtársaktól fogok idézni.

“Az is lehet, hogy én kém vagyok?”

— arról, hogy nincs éles határvonal a kémprogramok, és a szabályos “adatokat gyűjtő” programok közt.

“A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” “Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.”

— a vírusírók és a vírusirtók közti állandó küzdelemről.

Continue reading ““Az a gyanús, ami nem gyanús””

Attention span

Az attention span kifejezés szó szerinti fordítása hozzávetőlegesen “figyelmi szakasz.” Azt az időszakot jelöli, amíg egy dologra rá tudod magad hangolni, amíg figyelni tudsz. Nálam ez borzasztóan rövid.

Persze ez nem csak egy szám, a körülményektől függ. Ha már egy fél órát foglalkoztam valamivel, akkor gyerekjáték még ugyanennyit rászánni. Az igazán nehéz eddig a fél óráig (mit fél óráig: öt percig) eljutni. Mert hát előtte is biztos csináltál valamit, az agyad tele van mindenféle zavaró információkkal, és minél többet ki tudsz azokból csukni, annál könnyebben tudsz a tárgyra figyelni.

Mindez mondjuk visszaüt például az informatika szóbeli tételek tanulásánál folyamatosan visszaüt. Mondjuk minden tételnél egyszer pofán vág. Egyet megtanultál (végre), jön a következő… Igen ám, de az agyad még mindig az előzővel van elfoglalva, nem tudsz erre ráhangolódni (pofánvágás n), csak kínkeservesen. Végre ráhangolódtál, megtanultad. Aztán jön a következő tétel, és az n+1-ik pofánvágás.

Most épp azzal kísérletezem, hogy a kínkeserves áthangolódás helyett ennek (amit most olvasol) a megírásával ürítem ki az agyamból a számrendszerekkel kapcsolatos információkat, hogy rá tudjak hangolódni a monitorok lelki világának megértésére. Remélem persze ez se köt le túl sokat az agyamból…

Ha valaki nem ért, rosszul csinálom

Egy vitában az nem rossz – mondom én ezt szubjektív személyes tapasztalat alapján -, amikor valaki azt mondja, hogy amit csináltál az nem jó (mondjuk eufemisztikusan “vérszegény”), vagy hogy amit olyan remekül kifejtettél, az közel sem mindig igaz (mondjuk “nem minden jóban kell legyen koncepció”). Még az is lehet, hogy igaza van a másiknak, amikor nem ért egyet velem – vagy rávilágít valamire, amit addig észre se vettem -, és én vagyok az, aki téved. Például az idézett esetekben.

Örülök, amikor a problémámmal kapcsolatban kijavítanak. Miért? Ez visz közelebb egy esetleges megoldáshoz. Engem márpedig a megoldás érdekel, nem pedig az, hogy amit először leírtam, azt kiáltsam ki örök igazságnak, és védjem utolsó vérig.

Sokkal zavarba ejtőbb, amikor úgy vitatkozunk, hogy közben elbeszélünk egymás füle mellett. Mindenki csak a maga igazát mondja, és párbeszéd nincs. Például amikor azzal zár valaki rövidre egy vitát, hogy a másiknak márpedig nem lehet igaza, és ennyi. Vagy amikor látszólag egy dolgot kétféleképp értelmezünk, és emiatt mindketten csak értetlenkednek, hogy a másik miért beszél mellé, és miért hiszi azt, hogy a probléma megoldott/meg-nem-oldott. Ha ezek után valaki egyszerűen csak nem ért egyet velem, az olyan felüdítő, mint az őszi napfény.

Könnyű azt gondolni, hogy a másikkal van baj, ő nem ért engem – és ezzel lezárni a dolgot -; de ez nem vezet sehová. Ha valamit félreértettek az érvelésemben, akkor nem magamban bosszankodok, hanem – lévén még mindig a probléma megoldása érdekel – rá próbálok jönni, én hol hibázhattam. Nem fogalmaztam elég pontosan, túlzásba vittem a szimbólumokat, nem adtam pontos definíciót. Korrigálok, hogy rendesen tudjunk vitatkozni. Ha továbbra sem vagyok képes úgy leírni a dolgokat, hogy ne csak egymás mellett beszéljünk el, akkor valamit már tényleg nagyon rosszul csinálok.

1000 szó a szervezésről

Az ellenállhatatlan szemléletességű Venn-diagramok egy valaminek a megszervezését és a benne felmerülő koncepciókat jelölik. Egy ballagásra készülő szalag megtervezésétől egy politikai program elkészítésén vagy egy kirándulás megszervezésén át egy szalagavató-színdarabig visszakanyarodva minden benne van; bármire lehet érteni.

De az osztálytársaknak mondom, hogy ezt most kivételesen érdemes végigolvasni, már ha érintettek vagytok mondjuk a szalagavatóban vagy másban, amit az osztály elvileg közösen szervez.

Önmagában mindegyik ötlet vagy egy szép kerek egészt alkot. (Tekintsünk el a rossz ötletektől.) Nevezzük most ezt az egészt “koncepciónak”; csak azért, mert az “ötlet” szót akkor tudnám arra használni, hogy a koncepciókat alkotó kisebb részletekre – ötletekre – utaljak.

No de el kell dönteni, hogy melyik koncepciót valósítjuk meg.

Ez bonyolult folyamat, mert el kell dönteni, hogy melyik ötleteket tartjuk meg, és melyeket dobjuk el.

Continue reading “1000 szó a szervezésről”