Először a kommunistákért jöttek,
de nem szóltam, nem lévén kommunista.Aztán a szakszervezeti tagokért jöttek,
de nem szóltam, nem lévén szakszervezeti tag.Aztán a zsidókért jöttek,
de nem szóltam, nem lévén zsidó.Amikor értem jöttek,
már nem volt, ki szóljon.
Martin Niemöller egy lutheránus pap volt a múlt század ’30-as éveinek Németországában. Eleinte – mint annyian mások – támogatta Hitler hatalomra jutását. Később viszont Hitler ellen fordult, de akkor más késő volt. Letartóztattatták, koncentrációs táborba zárták, és csak az előrenyomuló szövetséges erőknek köszönhette az életét.
Az idézetet elsősorban arra használják, hogy a politika felett való szemet hunyás (politikai apátia, nemtörődés) veszélyeire felhívják a figyelmet. Niemöller atya konkrétan a német értelmiségre célzott, ami nem hallatta hangját, amikor még talán nem lett volna késő Németországban. De én most nem teljesen ezért vettem elő az idézetet.
A manapság valamiért annyira népszerűtlen liberális emberi jogi nézetek is nagyon egyszerűen következnek ebből; ha közelebbről vizsgáljuk az idézetet, akkor látjuk, hogy pont az alapvető emberi jogok megsértéséről volt szó. De lássuk – mit is jelentenek az emberi jogok?
Lássuk, mi az alapvető emberi jogok lényege!
Egy — A legelső alapfeltevés az emberi jogok esetén az, hogy azok mindenkit és mindenkit egyformán illetnek meg. Sok egyéb mellett alapvető emberi jog a szabadsághoz, a szabad gondolkodáshoz és véleménynyilvánításhoz, a szabad lelkiismerethez, a szabad vallásgyakorláshoz, a jogbiztonsághoz és a szabad magánélethez való jog. Ezek a jogok megilletnek nem csak bennünket, nem csak a jó embereket, nem csak a barátainkat, de a legádázabb ellenségeinket, a leggonoszabb bűn elkövetésével vádolt embereket is.
Kettő — Elvenni ezeket a jogokat csak a legkülönlegesebb esetben szabad. Ilyen különleges eset, amikor egy elítélt bűnözőnek a szabadsághoz való jogát veszik el azzal, hogy börtönbe zárják. De ugyanekkor börtönbe zárni csak úgy lehet, ha ezt a jogbiztonságot figyelembe véve (tisztességes bírósági eljárás lefolytatása után) tették ezt, és börtönévei alatt sem korlátozhatják sok egyéb alapvető emberi jogát (véleménynyilvánítás, vallásszabadság, emberi méltósághoz való jog stb.)
Három — Ez a legkevésbé triviális, legkevésbé figyelembe vett, de az előző kettővel azonos fontosságú pillére az emberi jogoknak. Valakit az ő saját emberi jogának gyakorlása miatt nem lehet büntetni, semmilyen esetben. Logikusnak tűnhet pedig, hogy bizonyos esetekben ezt tegyük, de le fogom írni, hogy ez miért helytelen.
És most korlátozzuk őket!
Korlátozni ezeket a jogokat kétféleképp lehet. Az első, hogy egészében tagadunk bizonyos emberi jogokat. Ilyen a modern Európában szerencsére már nem szokás.
A második egy sokkal cizelláltabb, sokkal legitimebbnek tűnő eset. Ilyenkor valaki megmondja, hogy egy emberi joggal pontosan milyen határig lehet élni, meddig lehet vele elmenni úgy, hogy eddig és nem tovább.
Ilyen, amikor valaki elismeri a szabad véleménynyilvánítás jogát, de mégis büntetendőnek tart bizonyos véleményeket. Ilyen, amikor valaki elismeri az ártatlanság vélelméhez való jogot, mégis bizonyos emberekre azt mondja, hogy nekik ez nem jár, és azonnal kötél általi főbelövésre ítélné őket. Ilyen, amikor valaki elismeri a magántulajdonhoz való jogot, de azért a gazdagoktól mégis nagyon szívesen venne el. Ilyen, amikor valaki elismeri a szabad magánélethez való jogot, mégis bizonyos cselekményeket – amihez semmi köze pedig – büntetne.
Emberileg érthető
A baj, hogy az emberi természetnek eredendően része az, hogy vannak mások, akiket nem tekintünk egyenlőnek. Éppen ezért sok esetben természetesnek találjuk, hogy az alapvető emberi jogok se mindenkire egyformán vonatkozzanak. Ha egy közösségben, társadalomban nagyon sok ember gondolkodik efféleképp, akkor sokszor azt sem nagyon értik, hogy egyáltalán hogyan merül fel az ötlet, hogy “azokat” kezeljük egyenlőként.
“Jó-jó, de a ______ az más! Tiltsuk be!”
Nem szabad afölött sem elsiklani, hogy akkor mégis miért merül fel annyira sokakban, hogy bizonyos esetekben, azért korlátozzuk az alapvető emberi jogokat. Sőt, kulcsfontosságú, hogy az indítékokat megértsük. Nézzünk konkrét eseteket.
Például van egy olyan vadiúj törvénye a Magyar Köztársaságnak, amely a holokauszt és – ezen szinte még a tinta se száradt meg – a kommunizmus bűneinek tagadását (vagyis ilyen vélemény megformálását) bünteti. Érthető, hogy miért hozták létre ezt a törvényt: hogy a zsidógyűlölő szélsőjobboldalon és (később) a túlélő kommunistákon fogást találjanak.
Vagy van az Egyesült Államokban úgynevezett terroristatörvény, ami lehetővé teszi, hogy terrorizmussal gyanúsított személyeket tetszőlegesen hosszú ideig lehessen fogva tartani, anélkül, hogy bíróságnak kéne elítélnie őket. Mit elítélni, még vádemelés nélkül is fogva lehet tartani őket bármeddig! És ki ne értené meg ezt a törvényt, hisz nincs olyan, akitől jobban félnénk, mint egy terroristától.
Vagy hol ne merülne fel az, hogy a melegek, cigányok is éppen olyan szélsőséges csoportok, mint a nácik? – és nagyjából ugyanúgy is kéne bánni velük, korlátozni kéne egy-két emberi jogukat. És ez is érthető, a homofóbia egy létező jelenség, sőt védhető álláspont. A cigányokat meglepően sokan utálják Magyarországon. Vagy fél füllel hallottam osztálytársat meglepődni azon, hogy büntetett előéletű személyt lehet megválasztani országgyűlésbe, közgyűlésbe. Hát persze, hogy meglepő ez, hisz ki akarna egy bűnözőt az állam pénzén fizetni, ki akarná, hogy ő hozzon a szavazói nevében döntéseket?
Hiba-hiba!
És én mégis azt mondom, hogy ezek a törvények, gondolatok alapjaiban hibásak.
Lássuk a holokauszt- és kommunistabűnök-törvényeket. Ezzel egyrészt a velünk élő nácikat akarjuk visszafogni, ami nemes cél. De a náciknak nem a dilettáns gondolataikkal van baj (olyanja millió más embernek is van), hanem a cselekedeteikkel. Ha a véleményt büntetjük, akkor mi az elvi akadálya annak, hogy más hülyéket is büntessünk?. Ha az nekik jó, akkor beszéljék csak ki a bajaikat. (Amúgy mindenkinek jobb, ha szóban levezetik a feszültségeiket, mindenki hülyének nézi őket, és kész.) Ha már tevőlegesen csinálnak valami rosszat, törvényelleneset (vagy erre készülnek, készítenek fel másokat stb.), na akkor kell szigorúan közbelépni. De a mindenféle egyéb konkrét bűnök ellen már vannak törvényeink. A véleménynyilvánítás szabadságát meg lehet békén hagyni.
Vagy a törvény második fele: Biszku Bélát, kommunista belügyminisztert perbe fogták a kommunizmus bűneinek tagadásáért. Értitek. A bűnök–tagadásáért. Nem az elkövetésükért, hanem azért, mert az ő politikai meggyőződése szerint a kommunizmus egy igazságos, ún. népi demokratikus rendszer volt. Azt hiszem, ezt nem is kell bővebben kifejteni; bűzlik, hogy itt megint nem a megfelelő törvény szerint járunk el. Itt sem a véleménynyilvánítás szabadságával kell babrálni.
Aztán van a terroristatörvény. Azzal meg az a baj, hogy semmibe veszi az ártatlanság vélelmét. Ha egy ártatlan embert ezen törvény alapján kapnak el, akkor neki gyakorlatilag reszeltek. Ezért követeli meg az igazságszolgáltatás, hogy valaki ellen vagy emeljenek vádat vagy engedjék szabadon. Ha annyi idő (mondjuk egy év) alatt nem sikerül semmilyen vádat összerakni (még azt sem, hogy legalábbis kapcsolatban állt terroristákkal), az két dolgot jelenthet: vagy ártatlan a terrorizmussal vádolt személy, vagy nagyon inkompetens a vádhatóság. Egyikre sem az a megoldás, hogy az ártatlanok védelmét semmibe vesszük.
Kisebbségek
Aztán vannak az általunk félt kisebbségek, akikről mindenféle legendák keringenek több-kevesebb alappal. Ilyen esetekben az alapprobléma az, hogy a legenda egy másik csoport káros tulajdonságait próbálja rávarrni egy kisebbségre. A cigányokról elterjedt nézet, hogy csak piócái a társadalomnak, a melegekről, hogy egészségügyileg és morálisan veszélyeztetik a többségi társadalmat. Pedig az nyilván nem lehet, hogy valaki csak azért legyen egy semmirekellő bűnöző, mert egy bizonyos népből származik, és a melegek se veszélyeztetik a mi féltett életünket. (És aki a múltkor ennek ellenkezőjét állította, az olvassa el eme írás legvégén is a mellékletet.)
De nem csak olyanokat mondok, akikről mindenkinek megvan a maga szubjektív véleménye. Ugyanígy kisebbségek például politikai kisebbségeket is, a baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok, és királypártiak, vagy a zsidók, muszlimok, de akár a nők is. Számtalan olyan esetet lehet a történelemből felsorolni, amikor ezek közül valakik ugyanolyan közutálatnak örvendtek (de legalábbis közmegegyezésszerűen nem tekintették őket egyenlőnek), mint ahogyan az ma más csoportokkal történik.
Függetlenül attól, hogy mennyire igazak, a kisebbségekről vannak kialakult negatív nézetek, és extrém esetben vannak olyanok, akik fel is lépnének ellenük (személyesen vagy választott képviselőik révén). Nyilvánvaló, hogy ekkor a kisebbséget védeni kell a támadásoktól. Erre az egyik mód, ha a többségi társadalom a hiedelmeknek be nem dőlve a többségi választott képviselőkön keresztül védi a kisebbségeket. Ez működik egészen addig, amíg a kisebbségeket védőknek megvan az “51%” (a döntéshozó többség: a konkrét érték persze változhat, de most legyen 51%). De mi történik, ha 2% meggondolja magát, és a kisebbségek ellen fordul? Múlhat ezen a 2%-on a a kisebbségek sorsa?
Véleményem szerint nem, a kisebbségek ellen akkor se szabad a többségnek fellépnie, ha ezt megtehetné. Ebben szerencsére a Köztársaság alkotmányának írói is egyetértettek, és ezért az alkotmány garantálja, hogy kisebbséget (akár születésénél fogva kisebbség, vagy valamilyen döntése, véleménye miatt az), nem érhet hátrányos megkülönböztetés. A kormánynak, a végrehajtó hatalomnak feladata pedig, hogy garantálja a kisebbségek jogait, jogegyenlőségét. A másik szükséges módja a megoldásnak, hogy kezeli azt a valószínűleg nagyon is létező problémát, ami miatt (vagy aminek az elkövetésével) a kisebbséget vádolják.
A kisebbségek jogait persze lehet egyszerűen a megfelelő törvények betartatásával is garantálni; de ha egy kormányfő — vagy akárki — személyesen — kiáll egy kisebbség mellett, és ezzel az emberek gondolkodását próbálja pozitív irányba befolyásolni, akkor azért nem hogy elítélni nem szabad, de tisztelni kell érte- főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a választók nem mind értékelik, ha valaki egy népszerűtlen kisebbség védelme érdekében áll ki egy megfoghatatlan alkotmányos érték mellett.
Függetlenül attól, hogy egyébként mit gondolunk róluk – tisztelni kell Gyurcsány Ferencet, amiért a melegek jogai mellett állt ki nyilvános rendezvényen való részvétellel, és ugyanígy tisztelni kell Orbán Viktort, aki a Jobbiknak válaszul utasította el a “cigánybűnözés” kifejezést a Parlamentben.
“Akkor mi is a hiba?”
Kicsit eltértem a tárgytól a kisebbségek miatt. Arról volt szó, hogy egy csomó speciális esetben mégiscsak szokták korlátozni az emberi jogokat. És hogy első látásra ezek megfelelő megoldásnak tűnhetnek, de alapvetően két hiba van velük. Az egyik az, ha már valamilyen módon korlátoztunk egy alapvető jogot, akkor nem lehet elvárni, hogy azt más esetben mások ne korlátozzák valamilyen más (akár már általunk is károsnak tartott) módon.
A másik alapvető probléma, hogy ezek a korlátozások a valódi problémákat nem oldják meg, sőt gyakran újabb problémákat szülnek. Ami akkor sem meglepő, hogy ha logikusan végiggondoljuk, hogy (1) nem az alapvető emberi jog gyakorlása jelenti – alapvető emberi jog lévén nem is jelentheti! – egyik esetben sem a problémát (2) és megoldás gyanánt mégis azt az alavető emberi jogot korlátozzuk.
Így ezen jogok korlátozása nem csak olyan elvi vétek, ami az alapvető jogokat alapjában veszélyezteti, de közvetlen praktikus veszélyeket is rejtenek magukban.
Liberális manifesztó
Azzal egyetérteni, hogy alapvető emberi jogokat semmilyen (felkiáltójellel: kivétel nélkül semmilyen!) esetben nem szabad korlátozni, alapvető liberális érték. És lehet ezzel nem is egyetérteni. Ha nem fogadjuk el azokat az alapfeltevéseket, hogy vannak alapvető emberi jogok, és ezek sérthetetlenek, akkor egy ilyen gondolatmenet végén más eredményt kapnánk. De a Magyar Köztársaság az összes többi jogállami demokráciával együtt feltételezi az alapvető emberi jogokat, és alkotmányosan garantálja azok sérthetetlenségét.
De nem elég, hogy ezek az értékek az alkotmányban rögzítve vannak, hiszen ha senki nem hisz bennük, senki nem támogatja ezeket az értékeket, akkor előbb-utóbb az alkotmányt se lehet már komolyan venni. És hát egy komolytalan alkotmány mit ér? Akkor meg már ugye minek az? És itt zárult be a kör, itt tértünk vissza Niemöller atyára. Ahogyan ő és sokan mások, úgy én is fontosnak tartom, hogy mindenki megértse és tisztelje ezeket az alkotmányos és emberi értékeket, amik gyakorlatilag elengedhetetlenek egy modern demokratikus államhoz. Liberálisnak lenni annyit legalább jelent, hogy ezen értékek mellett kiállunk. És ennyi már nekem elég ahhoz, hogy liberálisnak valljam magam, és azt mondjam a liberalizmus egy tiszteletre méltó és nagyon fontos filozófia.
Hát ezért írtam le ezt a borzasztó sok dolgot. Köszönöm annak, aki végigolvasta.
***
Csak az lapozzon, akit a melléklet érdekel, amiben azt cáfolom, hogy a melegek egy igen veszélyes kisebbség. A többieknek véget ért az olvasmány.