08.11. 23:29
Egy negyedórája kezdtem el olvasni. (Vagy volt az fél óra, egy óra is tán?)
Azért ezt kezdtem el olvasni, mert egy Kosztolányi-válogatáskötetből olvastam Az Esti Kornél éneke című dalt, és egy kicsit megfoghatatlanul talányos volt, ha szabad ilyen hülyeséget írnom; és még nem sikerült sokadszorra sem megfejtenem, így talán segít, ha az Esti Kornélt, magát elolvasom.
Esti Kornél éneke
Indulj dalom,
bátor dalom,
sápadva nézze röptöd,
aki nyomodba köpköd:
a fájdalom.Az életen, a szinten,
a fénybe kell kerengni,
légy mint a minden,
te semmi.Ne mondd te ezt se, azt se,
hamist se és igazt se,
ne mondd, mi fáj tenéked,
ne kérj vigaszt se.
Légy mint a fű-fa, élő,
csoda és megcsodáló,
titkát ki-nem-beszélő,
röpülő, meg-nem-álló.Légy az, ami a bölcs kéj
fölhámja, a gyümölcshéj
remek ruhája, zöld szín
fán, tengeren a fölszín:
mélységek látszata.No fuss a kerge széllel,
cikázva, szerteszéjjel,
ki és be, nappal-éjjel,
s mindent, mi villan és van,
érj el.
Tárgyalj bolond szeszéllyel,
komázz halál-veszéllyel,
s kacagd ki azt a buzgót,
kinek a mély kell.Mit hoz neked a búvár,
ha fölbukik a habból?
Kezében szomorú sár,
ezt hozza néked abból.Semmit se lát, ha táncol
fényes vizek varázsa,
lenn nyög, botol a lánctól,
kesztyűje, mint a mázsa,
fontoskodó-komoly fagy
dagadt üvegszemébe.
Minden búvárnak oly nagy
a képe.Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek,
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.
Ó szent bohóc-üresség,
szíven a hetyke festék,
hogy a sebet nevessék,
mikor vérző-heges még
ó hős, kit a halál-arc
rémétől elföd egy víg
álarc,
ó jó zene a hörgő
kínokra egy kalandor
csörgő,
mely zsongít, úgy csitít el,
tréfázva mímel,
s a jajra csap a legszebb
rímmel.A céda életet fesd,
azt, ami vagy te, tettesd,
királyi ösztönöddel
ismersz-e még felettest?
Az únt anyag meredt-rest
súlyát nevetve lökd el,
s a béna, megvetett test
bukásait a szellem
tornáival feledtesd.Hát légy üres te s könnyű,
könnyű, örökre-játszó,
látó, de messze-látszó,
tarkán lobogva száz szó
selymével, mint a zászló,
vagy szappanbuborék fenn,
szelek között, az égben,
s élj addig, míg a lélek,
szépség, vagy a szeszélyek,
mert – isten engem – én is,
én is csak addig élek.Menj mély fölé derengni,
burkolva, játszi színben,
légy mint a semmi,
te minden.
…
Előtte azért megnéztem a Wikipédián. Minden, amit megtudtam, hogy az Esti Kornél az Kosztolányi alteregója.
Elkezdtem olvasni. Az imént megtudott információt annyival egészíteném ki, hogy az egyes szám elsőben író Kosztolány/Esti két példányban létezik.
Érdekes. Most hogy ennél többet leírjak-e?, spoilerezzek-e?, nem tudom, de így elsőre van annyira jó a mű, hogy inkább csak ajánlom: kezdjétek el olvasni. Egy rendes olvasónaplóba persze leírnám, hogy mi van, de hát én az olvasónaplóról, mint jelenségről csak annyit tudok, hogy egybeírják. Vagy egybe írják, lényeg, hogy az olvasónaplónál ezt tudom.
Most járok itt az olvasásban.
23.45
Hirtelen a semmiből jött egy német mondat. Azt hiszem, nincs menekvés.
Hosszan elbeszélgetett vele a kalauz. Aztán kifogástalan németségével és osztrák bizalmaskodásával így szólt: Ich wünsch’ Ihnen eine scheene, gute Nacht, tisztelgett, s amint kiment, […]
— így.
08.12 00.00
Na jó, ebből lehet, hogy mégse lesz olvasónapló. A nulladik utáni első fejezetben eddig meglepően hosszan szól arról, hogy egy csúnya csitrinek megtetszik a költő.
Megyek aludni.