Monthly Archives: June 2010

Aktuális, iskolában is szóba került, hát leírom a véleményem a trianontémában. Remélem logikusnak hangzik majd, és talán igazat is adtok nekem páran.

Maga a békeszerződés igazságtalan volt számunkra, ehhez kétség még akkor sem férhet, ha azt az amúgy elhanyagolt tényt is figyelembe vesszük, hogy a dualizmus után újra független állam lettünk. A helyi magyar kisebbségek (mínusz talán az Ausztriában élők) nagyon sokáig hátrányban volt, de ezt sem dramatizálnám túl.

A következő két súlyos hátrányt szenvedték meg sokan: (1) Nem volt szabad mozgás a magyarlakta és a magyar területek közt, el voltak szigetelve. (2) A magyar nyelvű oktatás lehetősége nem mindig volt elérhető vagy elég jó. Az első, a szabad mozgás korlátozása rossz volt, mert az emberek maguk is érezték, hogy el vannak szigetelve, ha pedig nem volt szabad munkaerő- és tőkeáramlás, az gazdasági hátrányokat okozott. Az oktatásról pedig mindenki tudja, hogy mennyire veszettül fontos (nálunk konkrétan nem, de ez egy másik történet), ha pedig fontos, akkor anyanyelven is megfelelő színvonalon kell, hogy elérhető legyen. Az pedig, hogy egymás közt magyarul beszélnek a magyarok, talán még a legvészterhesebb időkben sem volt probléma.

— Írom persze mindezt úgy, hogy komolyabb kutatómunkát nem végeztem, de megpróbálok mindenképp logikusan gondolkodni, és jó pár cikket, publicisztikát, elemzést elolvastam a témával kapcsolatban.

Most van egy jó hírem. Beléptünk az Európai Unióba. Ez csupán annyit jelent, hogy az első számú probléma megszűnt: a határok gyakorlatilag megszűntek, már csak közigazgatási szempontból számítanak külföldinek a határon túli magyarok. A másik jó hír, hogy ahol kell, ott tudtommal működik középszintű magyar oktatás (felsőoktatási intézményből egyrészt itthon is bőven van, másrészt itthoni magyaroknak sem idegen a külföldön tanulás). Ma a külföldön élő magyarok többségének csak akkor fáj az a tény, hogy külföldön élnek, ha megkérdezik, hogy Trianonról mit gondolnak, de alapjában véve a kisebb gondjuk is nagyobb ennél.

Akkor minden rendben van, megtehetjük, hogy elégedetten hátradőlünk a karosszékben, mert minden meg van oldva? Nem, nem tehetjük meg. Mint sok más dolognak, ennek a kérdésnek sincs egyértelmű megoldása. De egy másik dolog, amit nem tehetünk meg, hogy az említett karosszékben ülve próbáljuk kezelni a dolgokat. A másik dolog, ami ki szokott derülni, ha a szlovákiai magyarokat megkérdezik, hogy nem kedvelik igazán azt, ahogy itthon őket kezeljük — mondhatni ez a másik eset, amikor fáj nekik, hogy külföldön élnek. Szoktak itthoni és ottani újságokban is úgy fogalmazni, hogy őket mind az itthoni politika, mind az ottani nacionalisták egyszerű bábként használják, azaz mindenki látszólag a sajátjait védi (vagy a másikat üti), de mindeközben a valódi problémákkal nem törődnek.

A kettős állampolgárságról is illik írnom, ha már itt vagyunk. Sokan örülnek neki, de ahogy én látom, a bevezetése inkább kontraproduktív lépés. Szimbolikus valaminek kiváló, de az EU-n belül többlethaszna nem igen van, az ukránoknál nem ismerik el, Szerbia pedig most kapott vízummentességet. Az állampolgárság ugyanakkor sok olyan joggal és kötelességgel jár, amit az illetőkre nem vonatkozik (szavazati jog, tb, adózás stb.).

Ja, és hála a kettős állampolgárság rohamléptékű bevezetésének és a kitartó “trianonozásnak” – mindkét oldalon -, a magyarokat most Szlovákiában talán jobban utálják, mint valaha. Persze, lehet mutogatni a Szlovákokra, lehet azt mondani, hogy seggfejek, de ők is ugyanezt mondják rólunk – és itt édesmindegy, hogy kinek van igaza, mert senki se jár jól – se a szlovák magyarok, akiket itthon csak hallomásból ismernek és kéretlenül képviselnek, náluk viszont a szélsőségesek kiközösítenek, se az egyszerű magyar vagy szlovák állampolgár, aki ehelyett értelmesebb kérdésekkel is foglalkozhatna. Ha ugyanis valami problémájukat meg akarjuk oldani a külhoni magyaroknak, akkor azt a legtöbb esetben diplomáciai úton kell; ha pedig a két ország közötti kommunikáció jobban hasonlít egy verbális tömegverekedésre, mint értelmes párbeszédre, akkor – szomorú, hogy ezt sok-sok politikusnak is el kéne magyarázni – az nem jó.

Ha most külföldön élnék, és a saját írásomat olvasnám, vagy csak úgy általában az eseményeket szemlélném, valószínűleg azt tartanám a legszomorúbbnak, hogy a valódi problémákkal nem foglalkoztam. Én most ezekkel azért nem foglalkoztam, mert bevallom őszintén, hosszas gondolkodás után is valódi megoldandó problémaként csak nyelvtörvény jut eszembe. Én csak arról tudok írni, amiről a médiában értesülök, ott pedig csak ennek a kelet-közép-európai szájkaratebajnokságnak a közvetítését hallani. Ezt pedig a céltalan hadakozással, a környéken a sovinizmussal egyenlő nacionalizmussal és úgy általában egymás utálatával együtt ki nem állhatom.

Amúgy facebookon én nagyon meggondolom, hogy milyen csoportokhoz csatlakozok (aztán még sokról le is iratkozok utólag), de ha már nemzeti ünnep (gyásznap?) lett a mai nap, hát a Nemzeti Összetartozás jegyében én csatlakoztam ahhoz a csoporthoz, melyben azok a magyarok és szlovákok vannak, akik nem utálják egymást.