Szavazzunk okosan

Bemelegítés

Nem párt mellett fogok állást foglalni, hanem értékek mellett. Pártfüggetlen értékek ezek, azaz bármelyik párt jelöltjei kitűnően teljesíthetik az elvárásaimat – és bárki elbukhat rajta. Általánosságokat fogok elmondani arról, hogyan kéne egy ideális világban választani, illetve radikális (egyáltalán nem komolyan veendő!) elképzeléseimet fogom arról leírni, hogy az előbbit hogyan kéne kikényszeríteni.

Ma Magyarországon vegyes választási rendszer van, azaz az emberek egyéni jelöltekre és területi pártlistákra egyaránt szavazhatnak a választások alkalmával. Tehát az embereknek elvben lehetősége van egy konkrét személyben megbízni, és egy konkrét párt (vagyis annak területi listája) mellett hitet tenni. Először ez utóbbiról mesélnék kicsit.

A listás szavazás a pártok barátja, a listákra klasszikusan azok szoktak befutó helyen felkerülni, akik a párton belül erősek, a párton belül van hatalmuk és elismertségük, tehát nem feltétlenül az arra legérdemesebb emberek. Sok országban azt találták ki, hogy a szavazó egyéni listát állíthat össze, így az arra megfelelőbb politikusokra szavazhat abban az esetben is, ha a párt egy másik emberét helyezte volna előrébb a listán. Ez egy kevésbé radikális változtatás a jelenlegi rendszeren, amit üdvözítőnek tartanék. Mindegy, most ássunk egy kicsit máshova, mélyebbre.

Jó politikusok

Az egyéni képviselőjelölt-választás az, amit én korrektebbnek tartok, mert a kicsit is okos pártok azokat jelölik egyéniben, akik valóban jó eséllyel nyerik el a választók bizalmát. Ezek az egyéni jelöltek pedig azok, akik valamilyen módon már kiérdemelték választóik bizalmát. Elvileg mindenki jól jár. (Az igazságtalanabb része az egyéni képviselőségnek, hogy a második helyezett nem kap semmit, de ezért vannak ún. töredékszavazatok; most lényegtelen, hagyjuk.)

Csakhogy az emberek az egyéni választásoknál is túlnyomórészt csak a jelölt színét nézik, és nem a jelöltet. Jól példázza ezt a mostani választás, ahol három körzet híján fideszes jelölt nyert. Ha listás eredményről beszélnénk, semmi kivetnivalót nem találnék ebben, teljesen érthető eredmény. De az számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy a választókerületek 98%-ában tényleg a fideszes jelölt legyen tényleg a jobb. Az oké, hogy a többi jelölt pártja népszerűtlen, de a jelölteket az egyéni, helyi teljesítmény alapján kéne megítélni, és számszakilag lehetetlen egyszerűen, hogy ennyi jó fideszes jelölt legyen. Nem, az egyszerű ok az, hogy az egyéni választásoknál is csak a jelölt színét nézik az emberek, még a kósalajosokra is inkább csak a színük miatt szavaznak sokan, pedig ugye.

Meglep egy (vagy kettő?) új, magát radikálisnak valló párt egyéni jelöltjeinek népszerűsége, hiszen a jelöltjeik túlnyomó többsége eddig radikálisan semmit nem tett le az asztalra.

Az egyéni képviselőkre, akik helyben erősek, gyakran mondják, hogy nincs szükség rájuk vagy kifejezetten károsak, mert a helyi (saját) érdekeket a pártban jól fekvő lobbisták tudják csak képviselni, és így korruptak, a közös nemzeti érdek helyett csak a helyi érdekeket képviselik. A kritikának annyiban kívánok helyt adni, hogy valóban fenn áll annak a veszélye, hogy a pártban fekvéstől függetlenül ezek az emberek az egész ország érdekeit csak sokadrangúként kezelhetik a helyi érdekek után, ami például a hosszú távú nemzeti fejlesztéseknek árthat. Ezen a ponton sajnos jobb híján csak bízni tudok abban, hogy a többi hasonló képviselő és az esetleg listáról bekerülők megfelelően ellensúlyozzák a lokális erőket, és képviselik az egész országot. Ugyanakkor a gondolatmenettel vitatkozni is kívánok, és az eredményeket felmutatni tudó helyi képviselők mellett foglalnék állást. Egyrészt, hogy valaki (polgármester mondjuk) jól tudja városát vezetni, képviselni, nem kell a pártban olyan túl jól feküdnie, sok olyan vidéki várost sorolhatnánk fel, ahol a vezetők valódi fejlesztéseket végeztek, pedig nem a párt nagy súlyú politikusai, sőt nem is a kormánypárt tagjai. Másodrészt a korrupciót tekintve már csak azért sem aggódnék, mert ha helyi képviselők, akkor különösen nagy kockázatot vállalnak, ha helyben lopnak, a tisztességes munka számukra sokkal kifizetődőbb. Harmadrészt az ilyen embereket, akik saját pillanatnyi érdekeik helyett a városuk-megyéjük érdekeit tartják előrébb, és kitartó munkával eredményeket érnek el, azokat én csak olyan tisztességes embereknek tudom elképzelni, akik egy akármilyen pártban is csak tisztességes, okos emberként tudnak viselkedni, így a pártokat magukat is jobbá teszik, morálisan erősítik.

Az ideális képviselő olyan, aki alulról küzdötte fel magát, aktívan építette, fejlesztette helységét-városát-megyéjét. Az ilyen képviselő nem csak pártjának egyszerű tagja, hanem a térségben meghatározó szerepet tölt be, emberileg is feddhetetlen, de legalábbis szakmai-politikai szempontból mindenképpen bizonyított már. Az ilyen képviselő nem úgy próbál mandátumot szerezni, hogy egyszerűen beáll egy népszerű pártba és hagyja magát megválasztani (a fáradságos munka helyett a párt hátszelére bízva sorsát), hanem saját eredményeivel kampányol, pártját pedig (ha van neki egyáltalán) nem tartja előrébb az emberek érdekeinél. Ez úgy is értendő, hogy ha az országot egy metaforikus biciklinek tekintjük, akkor nem automatikusan a másik párt tagjai ellen pedáloznak, hanem képesek együttműködni is hasonló politikustársaikkal a közös ügyek érdekében (ha pedig pont az ellenkormányzásból van elegünk, akkor még annyira sincs értelme egy harmadik irányba pedálozó párt kádereire szavazni).

Mindenki felelőssége

A legnagyobb hibája a rendszernek, hogy ezeket az “ideális” képviselőket az emberek nem mindig juttatják mandátumhoz, sokszor csak a pártállás dönt. Ha mégsem a rendszer hibájának tudjuk ezt be, és felelősöket keresünk, akkor is csak arra a sokmillió választópolgárra mutogathatunk ujjal, akik mindig csak az ígéreteknek hisznek. És az emberek még mindig nem tértek észhez. Most, amikor mindenki egy oly áhított változásról beszél, ezért akar tenni, ennek jegyében akar szavazni — ekkor is rengetegen szavaznak ugyanolyan vakon, csak valamelyik másik pártra. Reménykedni és hinni más, ezekre a célokra specializálódott intézményekben kell, a választások nem erről szólnak.

Az emberek jólétét ha nem is teljesen, de jelentős mértékben a helyi politika által elért egyszerű dolgok határozzák meg — a tiszta utcák, az élhető belváros, az egészséges környezet, a korrupciómentesen elvégzett fejlesztések és sok hasonló, kisebb jelentőségűnek tűnő dolog. Ehhez nem kell csoda, nem kell imádkozni, csak olyan józan ítélőképességű választók kellenek, akik helyben a legmegfelelőbb (legtöbbet bizonyított) vezetőket választják. Nem állítom, hogy létezne Magyarországon olyan politikus, aki minden feltételt maradéktalanul teljesít (talán teljes indukcióval bizonyítani is lehetne, hogy ilyen politikus egyáltalán nem is létezhet), de nagyon sokan vannak, akik erősen próbálkoznak, és tudnak eredményeket felmutatni. Nem tartoznak egy párthoz, nem ugyanaz a vallásuk, nem ugyanaz a csillagjegyük, csak a tetteik alapján lehet őket felismerni. A legtöbb helyen vannak ilyen jelöltek, és ha vannak, akkor értelmetlennek tartom a szavazatot olyanoknak leadni, akiknek legfeljebb a pártja szimpatikus számunkra, de ha eredményeket kéne felmutatni, csak zavartan motyognak valamit, a nyilvános vita elöl pedig még inkább kitérnek. És ez nem csak a mostani (már lejátszott) választásra érvényes, hanem már régen eszerint kéne szavaznia mindenkinek, és ezután is mindig így kéne.

Az ideális rendszer olyan, ahol ezeket az ideákat aszimptotikusan megközelítő politikusokat választják meg az emberek. A gond az, hogy a jelenlegi rendszerben ez nem lehetséges, hacsak nem feltételezzük, hogy minden választó olyan ideális választó, akit az országos média és közhangulat nem befolyásol, hanem a helyi viszonyok alapján választ önállóan egy megfelelő képviselőjelöltet. Sajnos nagyon kevés ilyen ember van, a média sem ezt erősíti és a politika sem erről szól.

Mesterséges lélegeztetés

Itt jön a cikk elején beígért radikális rész. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a cikk további része nem veendő olyan halálosan komolyan, mint az eleje, innentől egy félig-meddig kiforratlan ötletelés olvasható. Szóval kezdjünk hozzá a választási rendszer átalakításához. Ha az emberek nem tudnak felelősségteljesen élni egy olyan elemi joggal, mint a levegővétel, akkor lélegeztessük őket mesterségesen.

Vezessünk be egy cenzusos, vagy legalábbis arra hasonlító rendszert, amivel kiszűrjük azokat, akik csak azért szavaznak, mert hallottak valami számukra hihető baromságot, esetleg a kezükbe nyomtak valami szerényebb összeget, de közben teljesen alkalmatlanok arra, hogy önálló megfontolt döntést hozzanak. Ennek a lényege az lenne, hogy az olyanokat részesítsük előnyben, akik két gazdasági programot a “ki ad nekem többet?” kérdésnél összetettebb kritériumok alapján tudnak összehasonlítani – például a szavazólapon megjelenő villámkérdésekkel, rövid indoklásos válaszokkal lehetne leellenőrizni, hogy ki alkalmas arra, hogy beleszóljon egy ország ügyeibe. Ha a válaszokat a szavazólapon kell kitölteni, akár mindenkiben tovább is élhet az a ma méltán népszerű illúzió, hogy az ember szavazatával mindenképp hozzájárul az nemzet jobb sorsához. Az, hogy végül az alapszintű ismeretek hiányában kinek nem vették mégse figyelembe a szavát, nem is feltétlenül kell, hogy kiderüljön, ezeket a szavazólapokat ugyanúgy érvénytelennek kéne tekinteni, mint ma azokat, emelyeken például két jelöltre ikszeltek.

A másik kegyetlen dolog, amit bevezetnék a jelölteket érintené. Igazat kéne mondaniuk. Az igazmondás egy a választási iroda által hitelesített két részes iratból állna, melyet minden szavazóhoz kötelező lenne eljuttatni, ha máshogy nem, akkor a szavazás napján a szavazófülkében kéne elhelyezni. A dokumentum első, lényegesebb része egy afféle politikai önéletrajz lenne, melyben a jelölt bemutatkozik, leírja képesítéseit, esetleg politikai ideáljait és, ami a legfontosabb: a felmutatható eredményeit. Így a szavazók könnyen megállapíthatnák, hogy ki az, akinek csak a pofája nagy. Ezeket az információkat a jelöltnek kötelező lenne valamilyen formában bizonyítani, a választási iroda pedig hitelesítené a jelölt nyilvántartásba vételével egy időben (ma ez a kopogtatócédulák leadását jelenti, de ezt a rendszert is sokan támadják). A dokumentum második részében a jelölt a saját programját, személyes vállalásait rögzítené, önmaga mellett korteskedne, leírná miért érdemes rá szavazni a többi jelölt helyett, stb. Ebben az ígéreteknek nem kell minden áron számon kérhetőnek lenniük, de ugyanúgy hitelesíteni kellene és valótlan információkat nem tartalmazhatna. A szavazók így tisztességes körülmények között tudnak (akár kizárólag e dokumentum alapján) döntést hozni arról, hogy kire szavaznak. [Ez utóbbival sok hasonlóságot mutat az LMP morális kaució nevű ötlete, de nem csak ők azok, akik elégedetlenek a választási rendszerrel ezen a ponton.]

Illúziólekörözés

Nem tartom egyik pártot sem tökéletesnek (vannak személyek és pártok, akikkel – és vannak olyan ötletek, amikkel – határozottan nem értek egyet), de nem is ez számít itt, hanem a jelöltek maguk. A kocka fordulhat, a véleményem (bárki véleménye) változhat a konkrét képviselőket és pártokat illetően, de az elvem, hogy minden esetben a helyben legtöbbet felmutatni tudó jelöltre szabad szavazni, sosem fog változni. És a legjobb (de talán egyben legelkeserítőbb) a dologban az, hogy ez ma is teljesen elérhető lenne, csak a szavazókon múlik ugyanis végső soron, hogy kit választanak. Akit érint, az utánanézhet nyugodtan, hogy az ország tetszőleges pontján kik azok a politikusok, akik valóban tudnak eredményeket felmutatni. A legegyszerűbb, ha a jelöltek honlapjait keressük fel, és az előítéleteinket félretéve, de megfelelően kritikus szemmel keressük az elvitathatatlan eredményeket (megépült dolgokat, megtartott kampányígéreteket, kézzel fogható javulást) és az őszinte, realista beszédet, ahelyett, hogy a képlékeny ígéretekben, mocskolódásban, propagandában és az egyszerű szavakban bíznánk vakon.

Aki nem önálló, megfontolt döntés alapján szavaz, annak a szabad választás csak távoli illúzió, hiszen hagyta magát befolyásolni. Eddig a választók túlnyomó része csak kergette ezt az illúziót, miközben le is körözhették volna.

Egyelőre az egyelőrét n nélkül mondjuk, de még az egyenlőrét is

Azt nyilván mindenki tudja, hogy az egyelőrét és az egyenlőrét miképpen írjuk máshogy. (Úgy, mint: “Egyelőre nem kell amiatt aggódnotok, hogy a gyenge helyesírásotok miatt egy sorozatgyilkos fel fog darabolni egyenlőre titeket.”)

Ha viszont mondom ezt a mindenkiben borzalmas emlékeket idéző szót, akkor minden magára valamit is adó ember, aki az egyelőrét következetesen elírja, azt hangoztatja, hogy abban hallja az n betűt. Ennek az oka az, hogy az l hangot, főleg, ha az e hangot követi, a nyelvünkkel majdnem ugyanott képezzük, ahol az n hangot, vagyis a nyelvünket elöl a szájpadlásunkhoz érintjük, és bumm így lesznek a hangok. De mégse teljesen, mert az n esetén a nyelvünknek csak a hegyét érintjük a szájpadláshoz, és ha már befejeztük a betű kimondását, akkor a nyelvünket leengedjük, amitől világosan érthető lesz az n. Az l hang esetén a nyelvünk elejének egy nagyobb részét tapasztjuk a szájpadláshoz. Amikor e hangot képzünk, a nyelvünk csak lézeng valahol a környéken.

Most vizsgáljuk meg, hogy az egyelőrében mi történik az e és az l betűk között. Az történik, hogy a nyelvedet, ami eddig csak úgy ott volt, most fogod, és az elejét a szájpadláshoz nyomod, hogy l betű legyen. Közben lehet, hogy képződik egy átmeneti hang, ami kicsit emlékeztet az n-re, de az még nem az. – De hát Boldizsár, én hallom az n betűt! Írjuk akkor az egyelőrét egyenlőrének! – Nem, nem, nem. Egyrészt zöngésedett, zöngétlenedett hangok miatt sem változtatjuk meg a szavak helyesírását (vö. nem poénból létezik olyan, hogy írásban jelöletlen hasonulás), másrészt ha tényleg nl-t kéne mondanunk (egyenlőre, honlap, ajánl), akkor vagy az n képzése után leengedjük a nyelvünket, ami olyan, mintha kis szünetet hagynánk a szóban (“egyen–lőre,” “hon–lap”) vagy nem is igazán mondjuk ki az n-et, legfeljebb az l képzéséből adódóan hallatunk valami hasonlót. Hasonlót, figyelitek? A másik szélsőséges példa az ajánl, de az egyenlőrét se szokta senki egy tisztességesen megformált n-betűvel ejteni.

A különösen elhivatottak persze begyakorolhatják, hogy az n képzésekor a szájpadlást érintő nyelvüket a kontakthiba nélkül átrendezik úgy, hogy l hangot adjon, de ezt marha nehéz.

Full disclosure: A cikk szerzője őskövület.

Amúgy gyorsan rákerestem a blogjaitokon a címben említett szavakra, de nem volt sok találat. Koza kétszer használta az “egyelőrét” jól, Erikát pedig egyenlőre fogjuk feldarabolni, mert ő nem. A többiek megúszták.

Sorozatok

Készítettem egy kis programot, ami a sorozatokkal tanult mindenféle műveleteket tudja elvégezni. Egyrészt azért csináltam, hogy programozzak (vö. csak úgy), másrészt, hogy a házifeladatokat tudjam ellenőrizni. Utóbbi célból ti is használhatjátok. A használati utasítás onnantól kezdve, hogy mit kell telepíteni, odáig, hogy a parancssorba mit kell beírni, illetve a program forráskódja a bitbucketen érhető el.

Barlangtúráról

Felmerült az osztálykirándulás szervezése közben, hogy barlangtúra. Persze nem feltétlenül osztálykirándulás keretében, de én szívesen elmennék, és mások is jelezték, úgyhogy elmondom, mit tartanék jónak.

Overallos barlangtúrára gondolok itt a Bükkben. Ezeket a BNPI szervezi, és a honlapján van is egy lista a túrázható barlangokról. Énnekem elsőre a Kecske-lyuk tetszett meg, a következőket írja róla a szerző:

Az időszakos forrásbarlang belső szakaszai látogatásához szakvezető különösen ajánlott a biztonságos közlekedés érdekében. A belső szakaszok bejárása igazi barlangélményt nyújt a meanderező patakmederben való kúszással-mászással, vízszint feletti traverzálással, látványos cseppkőlefolyásokkal, diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Sisakot, fejlámpát, overallt a túravezető biztosít, saját részről meleg aláöltözet és lábbeli (gumicsizma ajánlott), valamint váltóruha szükséges. Minimális túralétszám 4 fő, maximális túralétszám 8 fő, időtartama 1,5 óra.

A leírásból az derül ki, hogy a többi barlanghoz képest, itt változatosabb a terep, az időtartam az megfelelő, az ára pedig 3200 Ft/fő/barlang a leírás szerint (ebből következik, hogy egy fő hatezer-négyért már két Kecske-lyuk nevű barlangot is bejárhat, gondolom).

A honlap szerint nagyon rugalmasak az időpontot illetően, de írásban érdemes jelentkezni, mondjuk két héttel előtte.

Osztálykirándulásról

Egy osztálykirándulásban nekem az a legfontosabb, hogy az osztályból elég sokan legyünk egy helyen összezárva. Nem négy fal között, hanem az a lényeg, hogy együtt. Hogy ez most azt jelenti, hogy busszal utazunk le az Alföldön keresztül Szegedre vagy felmegyünk a Bükkbe, az majdnem mindegy. Pécs, Szeged vagy Debrecen nevezetességei csak másodlagosak számomra, az a lényeg, hogy együtt mit csinálunk. Ha látunk valami szépet, érdekeset (vagy kettőt) az tök jó, de ha este nincs valami jó hely, ahol tudunk társasozni, beszélgetni, főzni valamit bográcsban, vagy sütni valamit, akkor az már nem az igazi.

Most Csurgóra szavaztam, mert ott adva van az, hogy vihetünk fel társast, felmerült a harcsapaprikás mint olyan ötlete is, nem fog senki fia tulajdonos-szállásmester pattogni nekünk, mint ahogy az egy magára valamit is adó szálláson várható lenne, és tavaly is jól éreztük magunkat. Továbbá ingyen van, és körülbelül nulla szervezést igényel (tehát akárki akármit is mond Zoli bácsira, ez még határértéken belül van).

Ha sikerül esetleg megszervezni, hogy elmenjünk egy vidéki városba (mint Szeged vagy Budapest), akkor nem fogok tiltakozni, de akkor a célpontok olyanok legyenek, amiket élvezünk is (látványos-izgalmas helyek mondjuk, de itt speciel nem egy IMAX-mozira gondolok), és a szálláson össze tudjunk ülni beszélgetni, társasozni, vagy akár megintcsak sütni valamit. Ezek (legalábbis egy része) nélkül hiába nézünk meg úgynevezett nevezetességeket, az nem osztálykirándulás. De ezzel én most nem foglalkozok, aki akar utánanézni dolgoknak, meg szállást foglalni, az tegye.

(Megjegyzés: ilyen ívben teszek az IMAX-mozikra, és a mindenféle unalmas nevezetességekre.)

Vissza Csurgóra, a Bükkbe, lássuk miből élünk ott.

  • Lehet játékokat felvinni mindenfélét (társast, labdát stb.).
  • El lehet menni egy csomó szép helyre, ahol sokan azért ritkábban járnak: Petőfi-kilátó (na jó, ez volt tavaly), Nagy-mező, Olasz-kapu, Vörös-kő (ez kicsit messzebbi, de szerintem nagyon szép kilátású hely) vagy a Fátyol-vízesés (megintcsak kicsit messzebb). A közelebbieket a nagyobb izgalom kedvéért éjszakai túrán is felkereshetjük.
  • Süthetünk szalonnát vagy mályvacukrot vagy harcsapaprikást (nem, nem ebben a sorrendben).
  • Erika lila-festésű térképéről jut eszembe, hogy lehet geocachingelni is.
  • Ha akarunk, akár valami barlangtúrát is szervezhetünk (ez a hülye ötlet a térképre nézve jutott eszembe, pár ezer forint per fő).
  • Akár Szilvásváradtól vonattal Egerre is elmehetünk, ha nagyon látni akarunk valami várost, no de ez már igényelne valamiféle külön szervezést, és egy plusz napot.

Szerintem kis rákészüléssel, nagyon olcsón nagyon jó kis osztálykirándulást szervezhetünk Csurgóra is (szélsőséges esetben elmehetünk pénzért még különlegesebb helyekre, lásd az utolsó kettő pont). Máshova, más típusú kirándulásra is szívesen megyek majd, de ha már a szállás ingyen van, és egyelőre semmi mást nem szerveztünk meg, Csurgóra szavazok.

Hermannap: zárójelentés

Jól van na, ügyesek voltunk. Magunkat nem illik dicsérni, úgyhogy mindenki csak a mögötte ülőt dicsérje meg. (Szép volt, Erika!)

Ennyi elég is a dicséretből, leírok még pár praktikus gondolatot az egésszel kapcsolatban.

A szervezésről

A szervezésről elsősorban az jut eszembe hogy kétfejű sárkány. Püspökiné tanárnő még órákról is elkért minket, hogy szervezkedjünk, Zoli bácsi pedig külön büszke is volt a szervezéshez való anarchista kapcsolatára. Zoli bácsi lehet büszke arra, hogy az ő posztmodern szervezési stílusa mellett milyen remek programokat csináltunk, de erre meg azt mondom, hogy direkt nem bíztunk rá mindent.

Az angol klubot és az angol színházat külön időpontra terveztük, direkt azért, hogy ne ütközzenek, erre nem azzal fogad Tóth Tamás, hogy “miért hirdetjük odakint, hogy »kezdődik az angol klub a diákban és a színdarab a díszteremben…«” De, Tóth Tamás ezzel fogad. Igaz, hogy én mondtam még pénteken az egyik spanyolosnak, hogy ha a színészek személyes problémái miatt kicsit át kell szervezni, akkor variálhatnak a színdarabokkal, de mentségemre legyen mondva, hogy amikor azt írtam neki, “korábbra hozni titeket úgy lehetne, ha ezzel együtt az angol színdarab még mindig az angol klub kezdése előtt befejeződne”, akkor azt úgy értettem, hogy ne csússzon miattuk az angol színdarab. Persze lehet, hogy nem az ő hibájuk miatt csúsztak az angolosok, de ki tudja? (Tényleg: tudja valaki? Volt valaki a díszteremnél? Félve, de megjegyzem, hogy na ugye.)

Túlzással lehetne állítani, hogy volt egyáltalán valami kommunikáció konkrétan a programok alatt, emiatt is volt gond a projektorok ide-oda szervezésével, az angol programokkal és a programok hirdetésével úgy általában. Gondoltam rá, hogy hozok be pár adóvevőt, de ha azt Zoli bácsi meglátja, az anarchoszervező énje kiszámíthatatlan dolgokat követett volna el – így utólag hasznos lett volna pedig.

A kísérleteknél se volt senki felelős, így Zoli bácsinak (a kétfejű sárkány szélsőanarchista fejének) szóltam, hogy rakjunk már oda pár padot, mert így 15 emberen kívül senki nem lát semmit. Hát, a fizikai kísérletek közepén került oda egy darab pad. A trambulint nem sikerült áthozni a tesiből, nem tudom miért, szerintem egyszerűen elfelejtettük. Sorverseny nem tudom miért nem volt, pedig Tamás összeállított egy feladatsort és (hiába hárította a felelősséget a jelentkezőkkel kapcsolatban), lettek volna résztvevők (amin mondjuk én meglepődtem).

A közönségről

A közönség az elején meglepően lelkes volt az udvaron, de elfogytak. Már a játéksarokban is kevesen voltak, de a tanári előadásokon, a diáktársalgóban és a díszteremben – már amikor ott jártam – elég kevesen, és délután kettő–fél három után már az udvar is elég szellős volt.

Mindenesetre készítek egy felmérést arról, hogy a közönség mit gondol a dolgokról. Az eddigi visszajelzés pozitív, de nyilván azért, mert senki nem jön oda hozzánk azért, hogy szidjon minket. A linkelt kérdőívet szétküldtem Facebookon és még beszélni fogok Dudással, hogy az osztályfőnökök is vigyék be órára és a linket írassák fel mindenkivel, hogy akinek otthon eszébe jut, az töltse ki a kérdőívet.

A kérdőív eredményeiből egyrészt fogunk tudni konkrét adatokat mondani a tanároknak, jövő évi szervezőknek, hogy mi a visszajelzés, milyen programok voltak népszerűk, és mik nem – de ami nekünk fontosabb, az eredmények sokat segíthetnek a mi Herman hetes programjaink összeállításában, azaz meglátjuk, hogy mibe érdemes több erőt fektetni, és mibe nem.

Egyebekről

A képeket majd hamarosan közzéteszem valahol.

A szponzorálás sokkal jobban ment, mint gondoltam volna, külön köszönet Ritának és Lillának (és ebben nem vagyok biztos, de ha Eszter is velük tartott, akkor neki is). Ha ezt Herman héten kicsit szervezettebben csináljuk, nagyon jók leszünk.

Utána meg még tökjót játszottunk. Sokat dolgoztam a plakátokon, nagyon elfáradtam, de nagyon élveztem. Megérte.