A biosz az nem annyira. Általában érdekes is (hála tanárúrnak), de nem mindig (vagy érdekel valakit a fényreakció folyamata a kloroplasztisz granulátumaiban?). Elméletben a biosz az nagyon hasznos, fontos, mert a saját testünket csak illik ismerni, na. Nem csak úgy ismerni, hogy hadd mutassalak be benneteket, Boldizsár, ez itt a lábad, láb, ez itt Boldizsár, hanem még a térdemben lévő porckorong alapvető tulajdonságait is jó ismerni, illetve hogy ebből milyen gyakorlati dolgok következnek (porckenőcsök semmit se érnek, például).
Sőt, én a gyakorlati értelmét is abban látom, hogy hát izé, gyakorlatban értelmezhető, az életben hasznosítható hasznosítható ismereteket szerzünk és mondjuk orvoshoz is tájékozott laikusként megyünk, minimum. Ehhez egyrészt az alapismeretekre van szükség, másrészt az ezekre épülő nem olyan alapvető ismeretekre, aztán esetleg még pár ilyen köztes ismeretre és a lánc végén ott van egy tényleg hasznos ismeret®. Az ábrázolást inkább kihagyom, de nem olyan nehéz elképzelni. Olyan, mint egy fa, aminek az ágai mind alapismeretek és arra épülő további ismeretek, aztán az ágak végén a levelek a tényleg hasznos ismeretek.
Elméletben ez van.
Gyakorlatban viszont annak a fának túl sok ága van — és túl kevés levele. És van egy csomó nagyon nagyon nehezen megtanulható ága, aminek még a közelében sincs levél. A fényreakció folyamata a kloroplasztiszt tartalmazó növényi sejtek kloroplasztiszbeli granulátumainak határoló felületén öt darab integráns fehérje által, amik valami értelmezhetetlen folyamatábra szerint dobálóznak szabad protonokkal, elektronokkal és nikotinamid-adenin-dinokleutid-foszfát molekulákkal, alig használt állapotban eladó. Értitek, vagy nem? Nem ezt, hanem amit mondok. Ez és a további ilyenek miatt a biosz nekem nem annyira.