Most beváltom az előző hosszú, unalmas gondolatmenetem végén elhangzott fenyegetést és elmondom az etikaóráról is a véleményem.
Etikaórán (lehet, hogy definíció szerint mást csinálunk, de) elsősorban azzal foglalkozunk, hogy halott emberek elméleteit vesszük sorra. Elméleteikben azt fejtik ki, hogy mi a jó, mi a rossz, mi az erkölcsös, mi az etikus, miért van mindez úgy, ahogy szerintük van, és így tovább.
Most én is csatlakozom a menő emberek társaságához és leírom véleményem a témában. Szóval.
Mi az szerinted, hogy jó és rossz vagy etika?
Olyan, hogy jó vagy rossz nincs. Olyan van, hogy valakinek jó vagy valakinek rossz. Érdekeknek nevezzük őket. Az érdekeket akár mérni is lehet, tudományosan. Mármint valamiről el lehet mindig mondani, hogy vagy az érdekem, vagy nem, vagy nem érint. Ha bárhol felmerül a kérdés, hogy valami jó-e vagy rossz, akkor általában valami érzelmi alapú választ ad az ember. (Az atomfegyver rossz dolog? Hát, csúnya dolog, igen, pfuj.) De ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy kinek az érdeke ugyanaz a dolog, akkor általában egyenes választ adhatunk. (Kinek az érdeke, hogy atomfegyverek legyenek? Hát, annak az országnak, aki nem akarja, hogy mások komolyan megtámadják, például. Ami nem is olyan rossz dolog, ugyebár.)
Nem definiáltam újra a “jó” vagy “rossz” szavakat, hanem leírom, hogyan kell értelmezni, hogyan használják őket az emberek. Amikor valaki arról beszél, hogy valami jó vagy rossz, akkor az illető valakinek az érdekeiről beszél, csak azt nem fejti ki, hogy kiéről. A legtöbb esetben ez az illető saját érdekeit (is) jelenti, mert mi már csak ilyen önző állatfaj vagyunk (szerencsére).
Érdekekkel, ellenérdekekkel és érdekellentétekkel foglalkozni sokkal kevésbé romantikus mint jóval, rosszal, erkölccsel, de legalább annyira izgalmas és nagyságrendekkel hasznosabb. A külpolitika, közgazdaságtan, szociológia többé-kevésbé az érdekellentétekkel foglalkozik. A kedvenc külpolos videómban hangzik el, hogy a diplomácia arról szól, úgy kell nyerni, hogy az ellenfél is azt higgye, hogy nyert (érdekeink érvényesítjük, mások érdekeit látszólag nem sértjük):
http://c.brightcove.com/services/viewer/federated_f9/42806370001?isVid=1&publisherID=293884104
Visszatérve… Ha valaki a jóról és rosszról beszél, de mégsem úgy érti, hogy valami valakinek az érdeke, hanem úgy általában beszél a jóról meg a rosszról, akkor hitkérdéssel állunk szemben (akkor is ha nem egy konkrét vallásról van szó). Milyen más racionális magyarázat van arra, hogy valami jó, de mégse érdeke senkinek? Hitkérdésekre nem lehet választ adni, én sem próbálkozom, csak mondom, hogy ilyen is van.
Hogy az erkölcsösség, etikusság, erényesség definíció azok mik, jó kérdés. Ezek alatt általában a valakinek a “jóra való hajlandóságot,” valaminek a “jóságtartalmát” és ezek változatai értik ez emberek. Csak hát a jó, mint olyan, az itt általában hitkérdés. Szóval nem akarok egzakt definíciót adni ezeknek a szavaknak. Ha engem kérdeztek, az egyetlen racionális jelentéstartalom az etikus szóban valami olyasmi, hogy senkinek nem sérti túlságosan az érdekeit. De inkább ne használjátok ezeket a szavakat.
Mi a bajod az etikával?
Először a vallásokra és a tudományokra térnék ki. Tudomány alatt azt kell érteni (én legalábbis csak így tudom értelmezni), ami a valóságot (természeti jelenségeket, társadalmi folyamatokat stb.) írja le tapasztalatok alapján vagy tapasztalatokat magyaráz meg tudományos alapon úgy, hogy mindeközben egy önmagával összhangban lévő (nem ellentmondó) rendszert alkot, továbbá a tapasztalatokat hasznosítja is valamilyen formában.
A vallásokkal az a bajom, hogy nem a valóságon alapulnak, nem tudományosak. Nem a tapasztalatot próbálják egy tudománnyal összhangban lévő rendszerrel megmagyarázni, hanem pont fordítva. Kitalálnak egy rendszert, ami van és kész – aztán van a valóság, amivel inkább kerülik az összeütközést.
Jóvan, de mi a bajod az etikával?
Na jól van, mondom már, csak kellett egy tudomány vs hitkérdés témájú bevezető.
Ami nem tudományos probléma, amit a tudomány nem tud megmagyarázni, az hitkérdés. Az etika is ilyenekkel foglalkozik, sajnos. A vallásetika kapcsán ez még érthető, de az a helyzet, hogy a többiek (Szókratész és tsi. bt.) is tökugyanezt csinálják. Belátom, hogy nem vallás, de veszettül közel van hozzá, ugyanúgy egy olyan rendszert találnak ki, aminek se értelme, se haszna, se a valósághoz köze nincs. Van ez a két szerencsétlen nyomorék szó, a “jó” és a “rossz,” ami alapból annyit jelent, hogy érdek és ellenérdek, csak sokkal romantikusabban hangzik – talán túlságosan is, mert annyi, de annyi plusz jelentéstartalmat magyaráznak beléjük, hogy az hihetetlen.
(Szókratész szerint minden cselekvés a jóra irányul, csak nem mondja meg, hogy a jó az micsoda. Platón szerint ez az ideák világa-beli jó, kár, hogy az előbbi nem létezik. Descertes már matekos lévén próbált egy logikus rendszert felépíteni, csak a “cogito ergo sum” az megint (még mindig) nem egy tudományos dolog.)
És én kezdek beleőrülni, ezekbe a nem tudományos dolgokba. Mivel nem a valóságon alapul, ezért ebben a valóságban sajnos nem is fogom hasznát venni. Hetente negyvenöt perc elpazarolva az életemből.
(Azaz lehetne hasznos a filozófiaoktatás, legalábbis olvastam egyszer egy a minisztériumhoz közel álló embertől erre való utalást, de ezt majd megint máskor kifejtem.)