Az előző hosszú, unalmas, hozzá nem értésről szóló írásom végén kicsit homályosan fogalmaztam a mindenféle államformákkal kapcsolatban. Úgy érzem kicsit magyarázkodnom kéne, mert elég hülyén sikerült végigvinni a gondolatmenetet arról a nyavalyás nyugati típusú demokráciáról, de van egy egyszerűbb megoldás is. Nem közvetlenül a hatalommal van ugyanis gond. Kifejtem.
Szóval a hagyományos nyugati demokráciában a nép hozza meg első körben azt a döntést, hogy ki irányít. Magyarul szavaz egy pártra. Népszuverenitás vagy mi. A baj csak az, hogy a nép nagyon nagyon (nagyon!) nem ért ahhoz, hogyan kéne egy országot irányítani. Ezért nem is azokra szavaz, akik amúgy tudnának. Na jó, vagy eleve azt hiszi, hogy a hozzáértőkre szavazott, vagy eleve csak azt nézi, hogy ki ígért több pénzt – amikor azt hiszi, hogy a kettő egy és ugyanaz, az már a végső stádium.
Ez engem gyakran elszomorít.
Szép dolog az, hogy “a hatalom a néptől van és a népért van,” ezzel egyetértek. (Végülis ki másért legyen a hatalom?) A cél jó, az eszköz nem. Ha jobban belegondolunk, tényleg nem orbitális hülyeség minden egyes állampolgárt megkérdezni arról, hogy kik legyenek a legfőbb irányítói a rendszernek? Tényleg ért hozzá a nép? Mindenki, ugyanúgy? Ez a hatalom tényleg a népért lesz, vagy csak a nép hiszi azt? Fontos egyáltalán, hogy tényleg a nép érdekében dolgozzon a rendszer vagy elég, ha úgy tűnik?
(És itt még nincs vége a költői kérdéseknek. A következő írásomban, amivel már az előző végén is fenyegettem, megint vissza fogok térni erre a problémára. Ja és még mindig Mészáros Lászlótól származik az alapgondolat, olvassátok végig a cikksorozatát, ha már az én írásomban idáig jutottatok.)