Tovább folyik a nyomozás, hogy kiderítsük mire is jó ez az Etika című tantárgy. A nyomozás érdekeire való tekintettel csak pár dolgot árulhatok el. – Írásom az osztályhonlapon.
(Csak most jutott eszembe, hogy ide is kirakjak egy linket az írásról.)
Monthly Archives: October 2009
Az a bizonyos nyugati típusú demokrácia
Az előző hosszú, unalmas, hozzá nem értésről szóló írásom végén kicsit homályosan fogalmaztam a mindenféle államformákkal kapcsolatban. Úgy érzem kicsit magyarázkodnom kéne, mert elég hülyén sikerült végigvinni a gondolatmenetet arról a nyavalyás nyugati típusú demokráciáról, de van egy egyszerűbb megoldás is. Nem közvetlenül a hatalommal van ugyanis gond. Kifejtem.
Szóval a hagyományos nyugati demokráciában a nép hozza meg első körben azt a döntést, hogy ki irányít. Magyarul szavaz egy pártra. Népszuverenitás vagy mi. A baj csak az, hogy a nép nagyon nagyon (nagyon!) nem ért ahhoz, hogyan kéne egy országot irányítani. Ezért nem is azokra szavaz, akik amúgy tudnának. Na jó, vagy eleve azt hiszi, hogy a hozzáértőkre szavazott, vagy eleve csak azt nézi, hogy ki ígért több pénzt – amikor azt hiszi, hogy a kettő egy és ugyanaz, az már a végső stádium.
Ez engem gyakran elszomorít.
Szép dolog az, hogy “a hatalom a néptől van és a népért van,” ezzel egyetértek. (Végülis ki másért legyen a hatalom?) A cél jó, az eszköz nem. Ha jobban belegondolunk, tényleg nem orbitális hülyeség minden egyes állampolgárt megkérdezni arról, hogy kik legyenek a legfőbb irányítói a rendszernek? Tényleg ért hozzá a nép? Mindenki, ugyanúgy? Ez a hatalom tényleg a népért lesz, vagy csak a nép hiszi azt? Fontos egyáltalán, hogy tényleg a nép érdekében dolgozzon a rendszer vagy elég, ha úgy tűnik?
(És itt még nincs vége a költői kérdéseknek. A következő írásomban, amivel már az előző végén is fenyegettem, megint vissza fogok térni erre a problémára. Ja és még mindig Mészáros Lászlótól származik az alapgondolat, olvassátok végig a cikksorozatát, ha már az én írásomban idáig jutottatok.)
Ez hülyeség, nem értek hozzá
Utólagos megjegyzés. Nem tudom észrevettétek-e, de én butaságot is borzasztó sokat szoktam leírni. Így utólag elolvasva a saját írásaimat… na mindegy, csak gondoltam, szólok.
Véleményem, melyet mindjárt leírok, már régóta formálódik hála többek között úgy általában a nyugati típusú demokráciának, a szakmai témákhoz nem értő újságíróknak és a legutolsó osztályfőnöki órának. Mindjárt kifejtem.
A lényeg az, hogy ha valaki nem ért nagyon egy témához, akkor “éles helyzetben” se tegyen úgy, mint ha értene hozzá – abból ugyanis nem lesz semmi jó. Allegorikusabban: aki nem tud lőni, az használjon vaktöltényt. Vagy: ha nem tudsz focizni, akkor csak a közönség soraiból kiabálj be. Vagy: ha a nem vagy közgazdász, akkor ne próbáld megoldani az ország gazdasági problémáit.
Így leírva ez tök logikusnak tűnik. Pedig nem az. Bemelegítésnek felsorolom az elméleti lehetőségeket, ahol ez a triviálisnak tűnő alapelv nem érvényesül.
- A polihisztor esete. Egyszerűen lehetetlen túl sok független dologhoz jól érteni. Egy ember csak X tudásnak lehet birtokában, de ha az 15 különböző szakterületen van szétszórva, akkor egyik szakterülethez sem fog igazán érteni. Ez vállalatokra, szervezetekre is igaz, ezért nincs olyan sikeres cég, ami egyszerre gyárt szoftvereket, autókat és fehérneműket. A polihisztor – hacsak nem “hangos ember” – nem sok kárt okoz.
- A “hangos ember” esete. “Hangos ember” alatt egy olyan embert vagy szervezetet kell érteni, aki a nép – a tömegek – véleményét befolyásolja bizonyos szakmai témákban. Ha a hangos ember ért a témához és az általa képviselt elvek minden szinten megállják a helyüket, akkor nincs gond. De általában az általa képviselt vélemény nem vesz figyelembe minden tényt, körülményt és érdeket, ezáltal az eredmény se lehet jó, amit el kíván érni. És mégis “igaza van”, mert ő a hangos ember, rá hallgatnak az emberek – és a népnek mindig igaza van. A hangos ember veszélyes lehet, gyakran tényleges károkat okoz.
- A nem szakmai vezetőség esete. Ez azt jelenti, amikor egy vállalatot vagy egyéb szervezetet egy olyan vezetőség irányít, ami más szakterülethez (vagy egyáltalán semmihez sem) ért. Hála a szabad verseny című nagyszerű találmánynak, azok a vállalatok/szervezetek szoktak meggazdagodni (vagy egyáltalán túlélni), amik egyszerűen jobbak. Ha a vezetőség nem ért a szakterülethez, akkor – ha komoly hibákat nem is követ el – le fog maradni a többi versenyzővel szemben. Magyarul csődbe megy. A nem szakmai vezetőség fokozottan veszélyes, szinte mindig hagy maga után hullákat.
Ezek voltak az alapesetek, de mindenképp felsorolnék pár példát. Egyrészt konkrétabban lehet majd látni, hogy mi is a probléma az előző esetekben, másrészt ezek való életből vett példák lesznek – elrettentő példák.