Ez egy rövidebb cikk lesz, ami igazából nem is olyan teljes cikk, mint az előző, csak egy filmajánló. De kezdjük a bevezetéssel. (Hogy mik azok az Érdekes & unalmas cikkek?)
Shakespeare-ről gondolom minden egészséges diáknak az jut eszébe, hogy… nem sok minden jut eszébe. Bennem speciel olyan emlékek éltek, hogy nagyon sokat tanultunk Shakespeare-ről meg a műveiről külön-külön. Hogy miket konkrétan, ahhoz már fel kellett lapoznom a füzetem. (Születési körülmények, fiatalkora, akkori világkép, műveinek jelentősége, nagyszerűsége, és a többi, és a többi.) Szóval az volt a baj, hogy magát az alapot, a műveit, nem értettük; aztán, amit tanárnő elmagyarázott róla, benyaltuk, írtunk belőle egyedül egy (a teljes előző évvégi vizsgánál nagyobb) dogát – de nem okozott bennünk maradandó emlékeket. Ja és kínszenvedés volt.
Erre most itt van ez a Richárd nyomában című film.
Ha Al Pacino, Winona Ryder, Alec Baldwin és Kevin Spacey játszik benne, akkor egy jó színészi játék a minimum amit elvárhatunk, de a film eleve többről szól. Azon nem lepődne meg senki, ha csak simán megfilmesítették volna Shakespeare egyik darabját – nem egy ilyen film van. De ez valami más – már a műfaja is hátborzongató: dokumentumdráma.
Megkockáztatom, hogy ha ez a film is olyan lenne, mint a többi, már akkor jobban lehetne érteni, mint olvasva. (Végülis eleve egy forgatókönyvről beszélünk, nem?). Csakhogy ez a film nem egy sima megfilmesítés. Első számú célja az, hogy megértesse a nézővel a művet, és nem az, hogy elmondja a kötelezőket és úgy tegyen mintha azt mindenkinek kutya kötelessége lenne tökéletesen érteni.
Al Pacino (talán sosem tudjuk meg hogyan, de) rájött, hogy önmagában szegény Shakespeare nehezen emészthető. Annyira nehezen, hogy alapból ő sem tudta milyen filmet csináljanak belőle. A film is arról szól, hogy ő keményen dolgozik azért, hogy az eredeti műből valami olyat faragjon, ami tényleg érthető. Először egy kicsit kuszának tűnik a dolog (mintha mégjobban összekuszálná a szálakat, mint a tanár aki felébreszti az órán békésen vegetáló diákot), de a végére érthetővé válik, hogy miért így csinálta (hogy megértesse a tananyagot, azért).
Két főszálon fut a film. Egyrészt Al Pacino és a kollégái kitalálják, hogyan filmesítsék meg a soron következő jelenetet a darabban, másrészt ha már kész vannak akkor rendes jelmezben előadják a azt a bizonyos kész jelenetet. Ennek a váltakozása folytán ismerjük meg fokozatosan az egész történetet. Kezdik a darab legelejénél és minden fontos lépésnél átvált rendezői módba és közvetve (más színészek, szakértők, dramaturgok révén) vagy személyesen mondja el, hogy az adott jelenet pontosan miről szól, mit kell belelátni, mi az a háttér-információ amit ismerve megérthetjük az okokat.
A rendezői módban magán a történeten kívül megtudhatunk Shakespeare-ről, a darabjairól illetve Al Pacino rendezői tapasztalatairól is további érdekes dolgokat, például hogy az amerikai színészekről miért hiszik azt, hogy nem képesek hitelesen játszani a shakespeare-i darabokban, vagy hogy mit is jelent egyáltalán színésznek lenni vagy színdarabot rendezni.
Az angol erre azt mondja, hogy “Greater than the sum of its parts” – a film összességében sokkal több, mint pár kis történet egybeolvasztva a III. Richárd című műről, Shakespeare életrajzáról és Al Pacino rendezői tapasztalatairól. A filmet mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, ha tudja. (Még ha nem is angolul, bár Al Pacino úgy az igazi.)
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=AQOW98M7i1A&w=640&h=505]
Al Pacino: Richárd nyomában (1996) (Er. Looking for Richard)
